Koalíciós szorításban Silvio Berlusconi

Bár egyelőre csitulni látszanak a viharok az olasz kormánykoalíció háza táján, Silvio Berlusconi mégsem dőlhet hátra nyugodtan a miniszterelnöki székben. Igaz, az olasz parlament alsóháza a héten áldását adta az összeférhetetlenségi törvényre (s ezzel lehetővé vált, hogy az itáliai kormányfő megőrizze üzleti birodalmát, noha nem kizárt, hogy végül meg kell válnia az AC Milan elnöki tisztségétől, amelyet lassan két évtizede ellát), ugyanakkor szerdán alulmaradt a RAI elnökségéről folytatott parlamenti szavazásban. A koalíciós partner kereszténydemokraták ugyanis az ellenzékkel közösen voksoltak, és az illetékes bizottságban meg is szavazták a műsorszolgáltató mostani vezetőségének menesztését. „A többség nem létezik többé, és Berlusconinak erre reagálnia kellene” – jelentette ki a szavazást követően Roberto Maroni munkaügyi miniszter, az Északi Liga egyik vezető politikusa. Az olasz miniszterelnök ugyanakkor – az elmúlt napok maratoni kormányülésének eredményeiről beszámolva – közölte, hogy a koalíció kitart egészen a ciklus végéig, sőt a 2006-os választásoknak is együtt fut neki.
A négynapos tárgyalássorozatra – amely az olasz sajtó szerint gyakran nem volt mentes az indulatoktól és a személyeskedésektől sem – a kormánykoalícióban mind kitapinthatóbbá váló belső feszültségek és széthúzások miatt volt szükség. A helyzet az európai parlamenti, illetve az olasz helyhatósági választást követően vált kritikussá a koalícióban. Míg ugyanis a Nemzeti Szövetség és a kereszténydemokraták megerősödve kerültek ki a megmérettetésből, addig a Silvio Berlusconi vezette Forza Italia támogatottsága tíz százalékkal megcsappant az előző választásokhoz képest. A Nemzeti Szövetség vezetője, Gianfranco Fini – mindamellett Berlusconi helyettese a kormányban – hamar benyújtotta a számlát és ultimátumban követelte Giulio Tremonti gazdasági és pénzügyminiszter távozását. Az olasz kormányfő bizalmasának tartott politikusnak egyebek között azt vetették a szemére, hogy hibás döntéseivel nagyban hozzájárult az államháztartási deficit növekedéséhez. Berlusconi végül engedett, Tremonti pedig távozott. S bár a gazdasági miniszter hatáskörét ideiglenesen a miniszterelnök vette át, a következő napokban várhatóan döntés születik az utódról. (Az esetleges jelöltek között korábban felvetődött Mario Monti EU-biztos neve is, ám ő közölte, hogy köszöni szépen, de továbbra is Brüszszelben kíván tevékenykedni. Ezzel pedig nagymértékben megnőttek Gianfranco Fini esélyei, akit máris az egyik lehetséges befutóként emleget az olasz sajtó.)
A viharfelhők tehát egyelőre elvonulni látszanak, a kereszténydemokraták sem fenyegetőznek már a koalícióból való kilépéssel, és Fini is látszólag elérte, amit akart. A Berlusconira nézve kedvezőtlen RAI-szavazás, és az Északi Liga keménykedése viszont mind azt mutatják, hogy az olasz miniszterelnök mindenre számíthat, csak gondtalan és feszültségmentes nyárra nem.