Nukleáris elkendőzés

Munkatársunktól
2004. 07. 06. 19:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megelőző propagandalépésre szánta el magát atomprogramja kapcsán Izrael, ahol ma vendégül látják Mohamed al-Baradeit, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatóját. A zsidó állam atomenergia-bizottsága honlapot (www.iaec.gov.il) indított, melynek egyetlen angolul olvasható oldalán felvillantja az országban zajló kutatások 1952-es kezdetét, valamint azt, hogy a mai tevékenységüket miként rendelik alá kormányzatnak. Bár egyes vélemények szerint Izrael ezzel „megtette az első lépést, hogy nyitottabban kezelje atomprogramját”, a zsidó állam vezetése továbbra sem ismeri el azt a tényt, hogy a Közel-Kelet máig egyetlen, nukleáris fegyverekkel rendelkező hatalma.
A világ Mordechai Vanununak, a dimonai (negevi) komplexum mérnökének köszönheti, hogy 1986-ban tudomást szerzhetett az izraeli atomprogramról, aki ezért a tettéért 18 évi börtönnel fizetett. Bár kiengedték, háziőrizetben marad élete végéig. Vanunu kiszivárogtatása és az amerikai Ikonos műhold 2000-ben készült felvételei alapján szakértők úgy vélik: a 150 megawattos dimonai erőműből származik az izraeli atomfegyverekben felhasznált plutónium. Az ország 100-200 nukleáris fegyverrel rendelkezik; ezek egy része vadászgépekre függeszthető bomba, másik része pedig a Jerikó–1 ötszáz kilométer hatótávolságú, illetve a Jerikó–2 ezerötszáz-háromezer kilométer hatótávolságú rakéták fejrészét alkotja. Izrael robotrepülőgéppel is célba tudja juttatni tömegpusztító fegyverét, a 300 kilométer hatótávolságú Delila elnevezésű eszköz repülőgépről és szárazföldről is indítható.

Izraeli helikopterek három alkalommal támadtak Gáza városra és környékére, olyan műhelyeket elpusztítva, ahol izraeli cépontok támadására szánt fegyvereket állítottak elő a palesztinok.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.