Röviden
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetHolnaptól drágul a benzin Három forinttal emeli meg a benzin literenkénti fogyasztói árát holnaptól a Mol Rt. A társaság a lépést a világpiaci tendenciákkal indokolja. Közleményük szerint a 95-ös benzin listaáron 250 forint 50 fillérbe kerül majd literenként – de ettől az egyes töltőállomások eltérhetnek. Mint emlékezetes, múlt hét szerdán a gázolaj ára emelkedett, ugyancsak három forinttal. (E. Cs.) Strasbourg előtt a kismamaügy A hazai jogorvoslati lehetőségek kimerülése után ma a strasbourgi Emberi Jogok Bíróságához adja be keresetét Radovics Csilla, a kismamapótlék ügyében az állammal korábban pert nyert ügyvédnő. Továbbra is kifogásolja a Legfelsőbb Bíróságnak azt a döntését, amely szerint öt helyett csak három évre visszamenőleg és kamatok nélkül járt az elmaradt juttatás. (Á. Sz.) Vészjósló bírálat A belgrádi Politika újabb támadást intézett Kasza József ellen. A napilap ezúttal kommentárban figyelmeztet, hogy a vajdasági magyarokat ért atrocitások ellen tiltakozó VMSZ elnöke a tűzzel játszik, s könnyen lángra lobbanthatja a tartományt. – Az etnikai összecsapás mindig semmiségből keletkezett, azzal az állítással: valaki valakit veszélyeztet. A végén pedig kiderült, hogy valaki politikai ambíciói álltak a háttérben, de akkor már késő volt – fogalmaz a lap. (S. I.)
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en


















