Röviden

MTI
2004. 07. 06. 20:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Irakba utazik Juhász
A jövő héten Irakba utazik a honvédelmi miniszter és a Magyar Honvédség vezérkari főnöke. Juhász Ferenc, a honvédelmi tárca vezetője hétfőn Budapesten újságírókkal közölte: fontosnak tartja, hogy a helyszínen is „erősítse” a kinti magyar katonai állományt, amelynek tagjai „nagy erőről, komoly összetartásról tettek tanúbizonyságot”. Beszámolt arról is, hogy a közelmúltban három katona jelezte: meg kívánja szakítani iraki szolgálatát, s ezt a honvédség vezetői tudomásul vették. (MTI)

Készenlét
Féléves készenlétbe állt a NATO
reagáló erők kötelékébe felajánlott új magyar egység, amely egy civil-katonai együttműködési és egy vegyvédelmi csoportból, valamint egy sugárbiológiai laboratóriumból áll. Az erők tegnapi budapesti szemléjén részt vett a NATO észak-európai főparancsnoka is. Juhász Ferenc honvédelmi miniszter hangsúlyozta: Magyarország a jövőben „nemzeti speciális képességekkel kíván részt venni” a reagáló erők tevékenységében. (MTI)

Büntethető taxisok
Júliustól büntethetők azok a taxisok, akik szabad jelzéssel a drosztokon kívüli útszakaszon várakoznak – nyilatkozott tegnap a fővárosi önkormányzat kereskedelmi bizottságának alelnöke. Hubert Béla (SZDSZ) elmondta: lejárt az a két hónapos moratórium, amit a taxisok kaptak az önkormányzattól. Közölte, hogy a május 3-án aláírt szerződés teljesülését az önkormányzat szakbizottsága és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara egyaránt pozitívan értékelte. Némileg nőtt ugyanis a belvárosban a drosztok száma, illetve nem büntették eddig a taxisokat, akik a korábbi kifogásaik ellenére nem is tüntettek. (MTI)

A MIÉP nem
gyülekezik
A korábbi évektől eltérően az idén augusztus 20-án nem rendez nagygyűlést a budapesti Hősök terén a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP). Csurka István elnök közleményben tudatta: szervezeteik és a Magyar Út Körök helyben emlékeznek meg Szent Istvánról és az államalapításról. A vezető közleménye szerint „egy kicsit most elgondolkozunk, magunkba nézünk, és bizony megkérdezzük magunktól és mindenkitől, hogy miért esik meg az oly gyakran, hogy többen vagyunk a téren, mint amennyi szavazatot kapunk”. „Most tervezünk, és természetesen figyelünk mindenre, ami a magyarság életében történik” – áll a politikus közleményében. (MTI)

Apostol nyert
Apostol Éva, az MSZP, az SZDSZ és a Centrum párt által támogatott jelölt nyerte a főváros VI. kerületének 4. számú választókörzetében a hét végén tartott időközi képviselő-választást. A kormánypárti orvos vállalkozóra 181-en voksoltak a megjelent 389 választópolgár közül. A szavazáson a jogosultak 17,2 százaléka vett részt. Az öt induló között a második helyen végzett Kárász Imréné (167 szavazat), a Fidesz jelöltje. A 23 fős képviselő-testületben továbbra is többségben maradt az MSZP–SZDSZ. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.