Nagy taps és örömujjongás fogadta tegnap a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) budapesti székházában Patrubány Miklós bejelentését, mely szerint a szükséges kétszázezer helyett több mint 320 ezer aláírást gyűjtöttek össze ügydöntő népszavazás kiírásához a határon túli magyarok kettős állampolgársága ügyében. Az MVSZ elnöke elmondta, közel százezer támogató akaratát nem tudták felhasználni, mivel a vonatkozó jogszabályok bonyolultsága miatt az érintettek hiányosan töltötték ki az íveket. Tájékoztatása szerint az aláírásgyűjtésben több tucat szervezet mellett ötezer önkéntes vett részt. A sajtótájékoztató után a népszavazási íveket több száz résztvevő rendőri kíséret mellett, látványos felvonulással juttatta el az Országos Választási Irodához (OVI). Patrubány a helyszínen azt mondta: a népszavazás helyreállíthatja a magyar nemzet becsületét, Magyarország ezzel egy 84 éves problémát orvosolhat.
Az OVI-nak 45 napja van arra, hogy hitelesítse az aláírásokat. Kétszázezer érvényes szignó regisztrálása esetén az Országos Választási Bizottság az ügydöntő referendum kezdeményezését az Országgyűlés elnökéhez továbbítja. Ezután a házelnök a parlament következő ülésnapján terjeszti a T. Ház elé a kérdést, amely 15 napon belül határozati javaslatot fogad el, ezt követően a referendum időpontját az államfőnek kilencven napon belüli időtartamra kell kitűznie. A népszavazás akkor is érvényes, ha a választópolgárok negyede plusz egy fő azonos módon voksol. Ez azt jelenti, hogy az MVSZ-nek több mint kétmillió igenre van szüksége. Amenynyiben az akció sikerrel jár, a parlamentnek kötelező módon törvényt kell alkotnia az ügyben. A kezdeményezők arról kérdeznék az embereket: kedvezményes honosítással kaphassanak-e állampolgárságot azok, akik magyar nemzetiségüket magyarigazolvánnyal vagy a megalkotandó törvényben meghatározott egyéb módon igazolják?
Ha az Alkotmánybíróság pozitívan bírálja el a Munkáspárt népszavazási kezdeményezését kórház-privatizáció ügyében, akkor nem kizárt, hogy két ügydöntő referendumot is tartanak a közeljövőben hazánkban. Egyébként népi kezdeményezés alapján ügydöntő népszavazásra a rendszerváltás óta nem került sor Magyarországon.
Magyarország segítette ki Ukrajnát
