Egyetért a munkáltató is a sztrájkfelhívásban megfogalmazott követelésekkel, és indokoltnak tartja a problémák felvetését – derült ki tegnap azon a tárgyaláson, amelyet a Szegedi Tudományegyetem vezetői folytattak a klinikák sztrájkbizottságának tagjaival. A munkabeszüntetés szervezőinek nem az a célja, hogy az egészségügyi dolgozók bérét a többszörösére emeljék, hanem az elmaradt beruházásokra, a forrásbevonások elindítására, a beteggyógyítás feltételeinek a javítására szeretnék felhívni a figyelmet.
Az egyetem vezetése szerint a szegedi orvos- és gyógyszertudományi centrum mint egészségügyi szolgáltató a jogszabályban előírt szakmai feltételeknek megfelelően működik. A munkavállalók ezzel szemben azt állítják, hogy a rendelkezésre álló eszközök egy részének minősége nem felel meg a korszerű betegellátás feltételeinek. Azzal valamennyien egyetértenek, hogy a problémák jelentős részének a megoldása meghaladja az egyetem hatáskörét, ezért javaslataikat továbbítják az illetékes főhatóságoknak.
Ágoston Zsuzsanna, a sztrájkbizottság tagja elmondta: hétfőtől munkacsoportokban folytatják az egyeztetést. Hozzátette: közölték tárgyalópartnereikkel, ha egy hét alatt nem történik előrelépés az általuk megfogalmazott követelések érdekében, akkor sztrájkba lépnek.
magyarorszag-segitseg-ukrajna-gaz
