Vadászok

Kiderült, hogy Párizsban a legutóbbi ádáz antiszemita merény áldozata kitalálta az egész szomorú sztorit, az észak-afrikai külsejű támadók hada csak a hölgy képzeletében létezett, és hát a horogkereszteket is ő maga rajzolta a hasára, legfőképpen azért, mert csak. Nálunk ez nem újdonság, az Antall-kormány idején a Magyar Hírlap beszámolt egy rémes agresszióról, amelyben az áldozatot lezsidózták, majd tettleg bántalmazták. Másnapra kiderült, hogy a történet mondvacsinált, mire a lap témába vágó munkatársa, írjuk ide az úr nevét, Rejtő Gábor, azzal intézte el a dolgot, hogy úgy tűnik, ez az eset tényleg nem történt meg, „de megtörténhetett volna”. Hát, ha csak úgy nem.
Nálunk nem kell tartani az úgynevezett új antiszemitizmus fellángolásától, mert még a régiből is van elég. Legalábbis erre utal, hogy hazánkba érkezett Arieh Rubin és Efraim Zuroff. Előbbi a Targum Slisi Alapítvány elnöke (Miami), utóbbi a Simon Wiesenthal Központ igazgatója (Jeruzsálem). A két szervezet menedzseli az Utolsó Esély Akciót, amelynek keretében most Magyarországon is elkezdik üldözni a nácikat, tekintet nélkül az időközben eltelt hatvan évre. Pénzt is adnak a feljelentésekért cserébe, nácinként tízezer eurót.
Az egész akció olyan tragikusan szánalmas, hogy csak valami tévedés lehet a háttérben. Egyrészt igaz, hogy a háborús bűntettek nem évülnek el. Csakhogy Magyarország miniszterelnöke nem a Gestapónak volt szigorúan titkos tisztje, hanem a kommunista diktatúra terrorszervezetének. A kommunistákról sok mindent lehet állítani, de azt nem, hogy a nácítlanítást nem végezték volna el. Elvégezték, mégpedig az inkább vesszen száz ártatlan, mint egy bűnös megmeneküljön robespierre-i elve alapján. A magyarországi számonkérés a legszigorúbbak közé tartozott. A Konrad Adenauer német kancellár által megfogalmazott és alkalmazott gyakorlat, amely szerint az ember nem önti ki a kicsit piszkos vizet, ha egyáltalán nincs tiszta vize, Magyarországon szóba sem jöhetett. Itt nem volt demokrácia, itt nem kellett tekintettel lenni semmilyen jogi és politikai megfontolásra. Nem is volt rá tekintettel senki.
Azóta viszont demokrácia van. Következésképpen a Medgyessy-kormány iránti súlyos bizalmatlanságként kell értelmeznünk Rubin és Zuroff urak akciójának időzítését. Ugyanis ha a kommunisták mutatóba hagytak egy-egy nácit, akkor azok felkutatása és elszámoltatása a magyar állam, a magyar igazságszolgáltatás feladata, nem pedig külföldi alapítványoké és központoké.
És hát ott van az a hatvan év is, ugyebár. A salgótarjáni sortűz óta csak negyvennyolc év telt el, de az ítélet szerint ennyi idő elmúltával lehetetlen bizonyítani, hogy pontosan mi történt. Milyen hatvan éve perképes bizonyítékokat kívánnak Rubin és Zuroff urak felmutatni? Ugyan. Már most tökéletes bizonyossággal állítható, hogy minden egyes általuk elindított per felmentéssel fog végződni. Csak arra alkalmas a koncepció, hogy embereket hurcoljanak meg. E vonatkozásában a helyzet kísértetiesen emlékeztet a Mécs-bizottság dicstelen ámokfutására.
Vannak is kritikák szép számmal. Az antiszemitának igazán nem nevezhető Karsai László történész úgy vélekedik, hogy a projekt csak erősíti majd az antiszemitizmust, és totálisan eredménytelen lesz. Zuroff magánvádló erre azt reagálta, hogy Karsai László nem próféta, és ha felkérték volna közreműködésre, biztosan nem így nyilatkozik.
Ez az utóbbi mondat egyébként sokat elárul az urakról, oda-vissza.