Válságban van-e az iszlám?

Kétségkívül megszaporodtak 2001 szeptembere óta az iszlámmal kapcsolatos könyvek, tanulmányok, elemzések. Természetes folyamatról van szó, hiszen a világ nem mozlim része valamifajta választ keres mindarra, ami Mohamed egyes követőit a nyugati világ és értékrend ellen fordítja.
A minap az Európa Könyvkiadó alapvető munkát jelentetett meg, amely többek között effajta felvetésekre keresi a választ. Az iszlám válsága című könyv szerzője Bernard Lewis, akit több évtizedes munkássága alapján nem túlzás az egyik legnagyobb élő orientalistának nevezni. A Princeton Egyetem nyugalmazott professzorától a politika világa sem áll messze, hiszen köztudomásúan Bush elnök szellemi környezetének egyik meghatározó figurája. Friss könyvében – amelynek ötlete egy 2001 novemberében közölt újságcikkéből származik – elsősorban az iszlám kétarcúságának miértjére keresi a választ.
Lewis szerint az iszlám eredendően nem buzdít az erőszakra. Az öngyilkos merénylők, a fanatikusok ugyan a Koránra hivatkoznak, de voltaképpen szembefordulnak Mohamed tanításaival. Az amerikai professzor érdekes adalékokat közöl a dzsihád, a közel-keleti közelmúlt és egyes nagy formátumú politikusok jobb megértéséhez, könyve információban gazdag és elgondolkodtató olvasmány. Mindeközben sajnálatos módon adós marad a legfontosabb kérdéssel: mi váltotta ki a mozlim országok dühét a nyugati világ és különösen az Egyesült Államok ellen? Magyarázatként nem kellő súlyúak a kétségtelen részigazságok. Lewis ezek sorában említi a gyarmati függést, az imperializmust, az arab országokkal kapcsolatban használt kettős mércét és más fontos elemeket. A legfontosabb változást azonban kétségkívül Izrael állam 1949-es megalakulása és a nyomában járó szüntelen háborúskodás hozta el a térség számára, hiszen ez szította fel a pánarab szolidaritást is. Ezzel a ténnyel Lewis nem kellőképpen foglalkozik könyvében, mit ahogyan azzal sem, hogy – legalábbis a mozlimok hatalmas többsége számára – Washington és Tel-Aviv lényegét tekintve nem különbözik.
Bernard Lewis kétségkívül kiváló tudós, éppen ezért meglepő, hogy rendkívül szelektíven értelmezi az iszlám jogként is emlegetett saríát. Vegyünk egy példát. A szerző azt írja, hogy a mozlim hagyományban a világ két házra oszlik, az iszlám házára (dár al-iszlám) és a háború házára (dár al-harb), azaz a világ többi részére, amelyet hitetlenek kormányoznak. Aki nincs velünk, az ellenünk – ez juthatna eszünkbe, ha nem tennénk hozzá, a saría másképp rendelkezik. Létezik ugyanis egy harmadik megfogalmazás is, az egyezség háza (dár-al sulh), amely azon államokat jelöli, amelyek baráti szándékot mutatnak az iszlám világ felé, s ahol Mohamed követői békében élhetnek. Mindez azért fontos, mert jól mutatja: néhány helyütt Lewis végletesen leegyszerűsít, s ezzel kétségkívül rontja a leírtak hitelét. Meglepő az is, hogy a terrorizmus elleni hadjáratról rendszeresen többes szám első személyben szól, így – talán akaratán kívül – az objektív történész helyett politikai tanácsadói arcát mutatja. Nem biztos, hogy mindez használ külföldi megítélésének.