Tanács is elhangzott, amelyből csapatgyűlésen akad jócskán. Például, hogy az útlevelét senki ne felejtse otthon, hogy az eredményhirdetésre milyen ruhát öltsön, hogy virágbolt hol található az olimpiai faluban, és így tovább.
Évekkel ezelőtt a Magyar Tudományos Akadémián – jeles külföldi meghívottakkal – matematikai konferenciát tartottak. A rádió akkori tudományos rovatának vezetője azzal bízott meg, készítsek egy háromperces interjút az egyik résztvevővel. Abszurdnak látszó helyzet. Matematikáról beszélni három percben? A mentőkérdésem így hangzott: „Mi a jó egy ilyen kongresszusban?” A mentőválasz a következő volt: „A szünetek. Akkor ugyanis lehet beszélgetni.”
A tatai találkozóra fordítva a szót. Mi a jó egy ilyen csapatgyűlésben? A tanácsokon és a szükséges eligazításon túl – a szünetek. Ami előtte van, és ami utána. Akkor ugyanis meg lehet kérdezni a másik sportág képviselőjétől azt az egészen egyszerű dolgot: hogy van? Ez a két szó most nagyon komolyan hangzik. Hátba lehet veregetni, ami adott esetben több mindenféle monológnál. Kezet lehet szorítani vele. Vagy csak félreérthetetlenül jelezni, majd szurkolunk neki. Majd ott leszünk a nézőtéren és biztatjuk. Mert hagyomány volt mindig az olimpiákon az egymásért való kiállás, a jó csapatszellem. Meg arról is lehet csacsogni, az álmok, „e drága szélhámosok” mit ígérnek... Kabalák, babonák, szólások rétegződnek egymásra, és Athénban landolnak.
Csapatgyűlés. Az utolsó megálló itthon. Medgyessy Péter miniszterelnök szavai: „Én is ismerem Pierre Couberten mondását, hogy a részvétel a fontos, mégis azt mondom, minél több érmet és helyezést szerezzenek, mert győzelmeket és sikereket vár a nemzet.” Schmitt Pálnak, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének szavai: „Kedves barátaim, véssétek jól az emlékezetekbe, hogy két és fél héten keresztül hazánk követei lesztek. Úgy éljetek, úgy viselkedjetek, úgy harcoljatok, küzdjetek, hogy azon a 93 030 négyzetkilométeres területen, amit Magyarországnak hívunk (és persze, sok helyütt a világon, ahol magyarok élnek) minden szem rátok fog szegeződni. Ez a tudat vezéreljen benneteket.”
Csapatgyűlést (ekklésziát, hogy stílszerűek legyünk, azaz népgyűlést) tartottak vasárnap az Athénba utazó sportolóink. Hazafelé menet arra gondoltam: ha a csúcsteljesítményre, olimpiai éremre törnek, a csatát jobban kell szeretniük, mint magát az eredményt. Ahogy Jimmy, a görög mondta: „Amit a világon a legjobban szeretek, az játszani és nyerni. Utána a második legjobb dolog játszani és veszteni.” Talán ezt sem fogják feledni azok, akik néhány nap múlva a küzdőtérre lépnek. A csapatgyűlés tulajdonképpen a búcsú volt. Búcsú azoktól, akik rövid időre meghatározzák majd az ország hangulatát.
Közpénzen utaznak. A Hír Televízió értesülése szerint a kormány döntése alapján a központi költségvetésből finanszírozzák Medgyessy Péter miniszterelnök és Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter részvételét az augusztus 13-án kezdődő athéni olimpiai játékokon. A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium államtitkárainak utazási és tartózkodási költségeit a minisztérium állja. A sportminiszter a játékok megnyitó ünnepségén majd a versenyek utolsó hetében tartózkodik Athénban, a miniszterelnök pedig csak az olimpia utolsó napjaira érkezik Görögországba.
