Életveszélyes fegyelmezetlenség

Kezdjük egy idézettel a Magyar Nemzet szerdai számából: „A víztilalom feloldása csak akkor elképzelhető, ha a vezetékes rendszert átkötik a Szent István-forrásra. Ennek ideje és kilátásai bizonytalanok. Az ÁNTSZ szerint nincs veszély, a város által felkért független laboratórium azonban tovább folytatja a méréseket. Az ő eredményeik szerint ugyanis 200 vegyület található az ivóvizekben, köztük olyan gyógyszeripari molekulák is, amelyek jelenléte nem kívánatos. Ráadásul a vegyületek együttes hatása sem ismert. Takács István, az önkormányzat sajtóreferense mindehhez hozzátette: az ÁNTSZ a védelmi bizottság ülésén nem volt hajlandó a víz veszélytelenségét alátámasztva érdemi bizonyítékokkal és pontos adatokkal előállni” (Szarka Ágota: Hisztéria vagy mérgezés? – Továbbra is ellentmondók Esztergomban az adatok az ivóvíz minőségét illetően).
E néhány mondatban példamutató világossággal vannak jelen a mai Magyarország anarchisztikus vonásai. A más esetekben megmagyarázhatatlan szigorral eljáró, az egészségügyi minisztérium alá tartozó ÁNTSZ (Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat) most úgy ítéli meg, hogy Esztergomban a víz iható, miközben sokakban felhorgad a gyanú, hogy itt Kökényék éppoly politikai nyomást is gyakorolhattak, mint a statisztikai hivatal egy-egy, nekik kellemetlen sorának kihúzása érdekében. Másrészt a független laboratórium az ivóvizet ihatatlannak találta. Akkor most iható vagy nem iható? A helyzetet tovább kuszálja, hogy a vegyületek együttes hatását nem ismerik. Az ÁNTSZ ráadásul nem mert érdemi bizonyítékokkal és adatokkal kirukkolni. Vajon elképzelhető-e hasonló helyzet Németországban, Norvégiában vagy Luxemburgban? A kérdés retorikai. Egy víz vagy iható, vagy nem. Amennyiben az ihatóságra egy országban normákat állapítanak meg. És hogy azt ki állapítja meg, arra nézve vita nincs. Nem is beszélve arról, hogy a minőség megállapítására hivatottságot senki nem vonja kétségbe.
De itt van a Pyro-Technic Kft. törökbálinti üzemének/raktárának robbanása. Ember legyen a talpán, aki tudja, hogy volt-e ott engedélyezett robbanóanyag vagy sem. És ha volt, akkor az miért nem tűnt fel senkinek. Hazánkban a fegyelmezetlenség és a következmények nélkül maradó fegyelmezetlenség már valóban olyan mértéket ért el, ami emberéletekbe kerül.
Nálunk ma sajnos a törvények betartása az állami akarat, illetőleg az állami erőszakszervek kényére-kedvére van bízva. Vagyis a törvények betartatása szelektív. Ha egy törvény betartatása mögött nincs anyagi vagy lobbiérdek, akkor azt nem tartatják be. Sőt. Már ott tartunk, hogy ha egy törvény a koalíciós pártok egyikének ízlését zavarja, nem tartatják be. Mint a nyelvtörvényt, amely 2002. február 18-tól hatályos. Ez kötelezővé teszi a magyar nyelv használatát a reklám- és üzletfeliratokon, valamint a közérdekű közleményekben. A nyelvtörvény türelmi ideje 2003. január 1-jével lejárt. Mint emlékezetes, ellene az SZDSZ értelmiségi holdudvara meglehetősen lendületes kampányt folytatott. Eredménnyel. A törvényt ma olyannyira nem tartatják be, hogy a „szoba kiadó” helyett a „Zimmer frei” feliratok pontosan úgy, magyar szöveg nélkül láthatók a Balatonnál, mint a törvény hatálybalépése előtt. Más példa. A kereskedelmi rádiókban most is hallható az Autóklub rövid hirdetése az „assistance”-ról, amelyet az Autoclub Travel (amelyet természetesen „travel”-nek ejtenek) utazási és ügyfélszolgálat-hálózata nyújt. Vajon miért nem megy el a törvény őre az „Autoclubhoz”, és miért nem rázza annak felelősét gatyájában addig (értsd, miért nem bünteti lilára), ameddig az „Auto”-ból Autó, a „club”-ból klub, az „assistance”-ból segélynyújtás és a „travel”-ből utazás(i) lesz?
Ha az állam polgárai azt látják, a törvény semmibevétele nem jár megtorlással, mérgezni fogják a vizet, szennyezik a levegőt, kivágják az oxigént adó fát, fekete lőport halmoznak fel a raktárakban, míg a csikket az autóból a járókelőkre pöckölik. Az igazságügy-miniszter – a „legeszdéeszesebb” hangoltságú kormánytag – pedig először azt fogja letagadni, hogy találkozott Kulcsár Attilával, a brókerbotrány kulcsemberével, majd pedig – amikor kiderül hazugsága – azt tagadja le, hogy korábban letagadta a találkozást.
A globális amerikai lap, az International Herald Tribune tegnapi számában és társlapjában, a New York Timesban kitűnően tömör elemzésben foglalták össze Svédország sikerének titkát, ami az angolszász sajtó egyik pozitív oldala. Érdemes idézni: „Aki meg akarja érteni Svédországot, annak meg kell érteni az ország lutheránus örökségét. Míg a templomok látogatottsága – húsvét és karácsony kivételével – rendkívül kicsi, a tisztesség a svéd lélekben lakozik. Az üzleti életben tapasztalható becsületesség az egyik oka annak, hogy a svéd cégek miért érnek el oly ragyogó sikert külföldön. A kézfogás pecsételi meg az üzletkötést. Ritka az, hogy egy ötletet értékén felül adnak el. A számlákat időben fizetik ki.”
Általánosan elterjedt nézet szerint nálunk a Medgyessy-kormány hivatalba lépésével az emberek a korábbi, akkor sem igazán szigorú normáikon még inkább lazítottak. A hivatalokban, de a boltokban is a tudatlanság éppoly „divat”, mint a felelősségvállalástól való irtózás. Rutinszerűen kapunk „azt hiszem”-mel kezdődő válaszokat egzakt teendők, szabályok vagy árak utáni kérdésekre, ami a világ fegyelmezettebb országaiban elképzelhetetlen. Az „azt hiszem” a későbbi felelősségvállalás burkolt elutasítása is, hiszen ha kiderül, mégsem az adott információ a helyes, akkor az informáló védekezhet: ő hozzátette az „azt hiszem”-et. De – legyen az bármilyen kormányszerv is – azt viszont éppúgy megtagadná, hogy írásban igazolja, ő „azt hiszem”-et mondott, mint azt, hogy bármilyen olyan információról adjon dokumentumot, amelyet ő mondott és amelynek megadása kötelessége.
Magyarország az utóbbi időben keményen masírozok vissza a kádári ethosz felé. Minden területen. Aki Lengyelországban, de akár Litvániában (!) járt, tudja, ott az átverésen alapuló üzleti és közélet szférája éppoly rohamosan zsugorodik, mint a nem aszfaltozott falusi utcák száma. Magyarország nyugatosodási igyekezetének kevés dolog okoz annyi kárt, mint a szocialista/szabad demokrata koalíciónak a fegyelemmel szembeni ellenségességéből fakadó romboló szellemiség.