Röviden
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetDrágul a gázolaj Holnap öt forinttal emeli a Mol a gázolaj literenkénti fogyasztói árát – közölték az olajtársaság sajtóosztályán lapunkkal. A drágulást a Mol azzal indokolja, hogy a múlt héten rekordszintre emelkedett a kőolaj világpiaci jegyzésára, ami a gázolaj árára is hatott. Szerda nulla órától a gázolaj literenként 226 forintba kerül; a benzin ára egyelőre nem változik. (E. Cs.) Nem keresettek az olcsó gyógyszerek Mindössze néhány terméket keresnek a betegek abból a tizenhat tb-támogatott gyógyszerből, amelynek ára augusztus 1-jén csökkent a patikákban – közölte Hávelné Szatmári Katalin, a gyógyszerészkamara elnöke. Hozzátette: az olcsóbban kapható kilenc depresszió elleni készítményből mindössze három típust keresnek, és csak néhány dobozzal váltanak ki a betegek. (MTI) Bizonytalanság Csecsenföldön Aszlan Maszhadov volt csecsen elnök állítása szerint maga hagyta jóvá a június 22-i, 90 emberéletet követelt ingusföldi támadást – olvasható a csecsen szakadárok kavkazcenter.com című internetes oldalán. Samil Baszajev radikális csecsen hadúr már július 27-én magára vállalta a terrortámadások megszervezését azon a videofelvételen, amelyet szintén a kavkazcenter.com tett közzé, így nem tudható, hogy azért pontosan ki a felelős. (MTI)
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en


















