Borfesztivál:kevesebb a támogatás

Munkatársunktól
2004. 09. 08. 18:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Holnap kezdődik – és vasárnapig tart – a Budavári Palotában az a borkiállítás és vásár, amely része a 13. Budapesti nemzetközi bor- és pezsgőfesztiválnak. A szeptember 5-én kezdődött rendezvénysorozat tapasztalatairól Geönczeöl Attila, a szervező Magyar Szőlő- és Borkultúra Kht. igazgatóhelyettese elmondta: eddigi tapasztalataik szerint az elmúlt öt esztendőben évente 20-30 százalékkal nőtt az e kiállításon résztvevők és a rendezvényre ellátogatók száma is. A Várban így az idén 109 pavilonban 150 borász mutatja be borait. Az érdeklődés a borászok között is akkora, hogy a helyek már tavasszal elkeltek.
Hiába népszerű azonban a rendezvény, az idén anyagi gondokkal küzdöttünk, mert bár soha nem pályáztunk a sikeres rendezés érdekében ennyit, soha nem is kaptunk ennyi elutasítást – mondta Geönczeöl Attila. Az esemény megrendezése ebben az évben mintegy 95-97 millió forintba kerül, szemben a múlt évi 80-85 millió forinttal. Az állami támogatás a korábbi 28-30 százalékos mértékről most körülbelül 12 százalékra csökkent, ami 11 millió forintos állami hozzájárulást jelent a rendezvény költségeihez.
A Várba szervezett kiállításon, tekintettel Magyarország uniós csatlakozására, Európa lesz a vendég, a látogatók pedig megismerkedhetnek Ausztria, Franciaország, Görögország, Olaszország és Spanyolország boraival, de kóstolhatnak argentin és dél-afrikai borokat is a hazaiak mellett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.