Mindent el kell követni, hogy Románia ne szennyezhesse be a maga és a szomszédos országok folyóit. Az Európai Unió új szomszédságpolitikájának éppen az a lényege, hogy rávegye a nem tagállam szomszédokat az unió környezetvédelmi és egyéb normáinak betartására. Különösen igaz ez Romániára, aki maga is uniós tag akar lenni – jelentette ki Hegyi Gyula szocialista képviselő felvetésére Dimas Stavros néppárti politikus. Arra a kérdésre azonban, mit tesz azért, hogy az Egyesült Államok is csatlakozzon a kiotói egyezményhez, a biztosjelölt már kevésbé határozott választ adott.
A délután meghallgatott Viviane Reding, az információs és médiaügyek leendő biztosa a televízió-műsorok tartalmának javítása érdekében uniós alapelvek kidolgozását helyezte kilátásba.
A novembertől a közlekedés ügyéért felelő Jacques Barrot számára kérdést is feltevő Barsiné Pataky Etelka néppárti képviselő lapunknak elmondta, az esti meghallgatáson sikerült a francia politikus figyelmét felhívni arra, hogy – a regionális és biztonsági okok mellett gazdasági szempontból is – szükség van a közúti hálózat fejlesztésének uniós támogatására. A biztosjelölt közölte: ismeri a magyar utak állapotát, éppen ezért figyelembe fogja venni szempontjainkat, s személyesen is rendelkezésre áll a további konzultációk érdekében. Az útdíjfizetési rendszerrel kapcsolatban elhangzott: az autósoktól befolyó pénzt infrastruktúra-fejlesztésre kell fordítani.
Mellékelt nyilatkozat? A Fidesz négypárti állásfoglalást kezdeményez, amely arra kéri fel a magyar kormányt, hogy az európai alkotmányos szerződés aláírásakor mellékeljen a dokumentumhoz egy nyilatkozatot, amelyben értelmezi az alkotmány kisebbségekre vonatkozó részét. Egy ilyen egyoldalú nyilatkozat szerződéshez való csatolásának nincs jogi akadálya, az politikai állásfoglalásnak tekinthető. Információink szerint a Fidesz azt szeretné, ha ebben a nyilatkozatban egyebek mellett szerepelne, hogy a teljes egyenlőség és diszkriminációmentesség alkalmazásának elve a gyakorlatban nem akadályozhatja az Európai Uniót vagy annak tagállamait abban, hogy a hátrányos helyzet megelőzésére vagy kiküszöbölésére vonatkozó pozitív intézkedéseit fenntartsa vagy meghozza. (P. I.)