Oktalanul pesszimisták a napokban elhangzó nyilatkozatok, amelyek a valós helyzet kevésbé ismertségéből adódnak – jelentette ki tegnap Gyurcsány Ferenc az államháztartási hiányt firtató újságírói kérdésre. A miniszterelnök-jelölt hozzátette: nem változott a kormány álláspontja, s határozottan megtartják az egyensúlyőrző pályát. Ha az egyensúlyban érdemi eltérés mutatkozik, akkor a kabinet többi tagjával összhangban kemény és egyértelmű lépéseket tesznek majd. Bővebb elképzeléseikről azonban nem szólt. Adóügyekben szeptember 20-án, a költségvetésről 15-ét követően nyilatkoznak – ismertette Gyurcsány, miután tegnap a költségvetésről és adópolitikáról, valamint gazdasági kérdésekről tárgyalt érdekvédőkkel, munkaadói szervezetek vezetőivel. Áder János, a Fidesz frakcióvezetője kijelentésére, hogyan nőtt ekkorára a büdzsé hiánya a háromszori megszorító csomag ellenére, s hová került az adófizetők pénze, az alábbiakat felelte a miniszterelnök-jelölt: „Nem Áderrel kell foglalkoznunk, hanem az előttünk álló feladatokkal.”
Draskovics Tibor pénzügyminiszter aláhúzta: a költségvetés és az államháztartás nem „úszik” el, a kiadásokat határozottan kézben tartják. A pénzügyi tárca ma már a korábbiaknál jobban meg tudja ítélni a költségvetési folyamatok eddigi és jövőbeli alakulását.

Főhősök nyomában – itt a legnehezebb irodalmi kvíz, csak a legjobbaknak sikerül hibátlanul kitölteni!