Az Európai Unió elmaradottabb vidékeinek fejlesztése s az erre szánt uniós költségvetés megtartása és növelése mellett foglalt állást az Európai Bizottság november elsején hivatalba lépő új testületének regionális politikai felelőse, a lengyel Danuta Hübner tegnapi európai parlamenti (EP) meghallgatásán. A volt Európa-ügyi miniszter, közgazdászprofesszor a francia Jacques Barrot-tól és Balázs Pétertől veszi át a Magyarország számára különlegesen fontos portfóliót.
A lengyel politika határozottabbá válását jelzi, hogy Hübner lényegében elutasította az EU-költségvetésbe legtöbbet fizető országoknak azt a javaslatát, hogy a következő hatéves költségvetés (2007–2013) során korlátozzák az összesített bruttó uniós termék egy százalékában a központi költségvetés kiadásainak maximális értékét. Ezzel együtt fontosnak tartotta a régiók közötti együttműködést is – idézte a politikus szavait az MTI. Többen kérdést tettek fel Törökország esetleges csatlakozásának regionális politikai következményeivel kapcsolatban, Hübner azonban kitérően felelt ezekre, kijelentve, hogy ez egyelőre nem aktuális kérdés.
Délután hallgatták meg a leendő versenyügyi biztost, a holland Neelie Kroest, amire a politikus asszony multinacionális cégek vezető testületeiben korábban betöltött állásai miatt komoly figyelem hárult. Szereplését végül többen „szürkének” minősítették.
A litván Dalia Grybauskaité lapzártánkkor költségvetési terveiről beszélt, s válaszolt a néppárti Surján László és a szocialista Fazakas Szabolcs felvetéseire is.
A délszláv bizottság is ülésezett tegnap, ahol megvitatták a vajdasági atrocitások kivizsgálása érdekében a térségbe küldendő delegáció jövőjét. Becsey Zsolt néppárti képviselő lapunknak elmondta, az előkészítés során számos technikai kérdést kell még rendezni, az azonban már biztosnak tűnik, hogy a novemberben elutazó küldöttségnek Becsey Zsolt és a szocialista Hegyi Gyula személyében lesz magyar tagja is.

Megölte volna Orbán Viktort egy férfi