Londoni befektetési házak viszonylag széles sávban szóródó, 2,5 milliárd eurón tetőző előrejelzéseket adtak a második negyedévi magyarországi folyó fizetési hiányra, azzal, hogy az egész éves deficit az új metodikával számolva megközelítheti a GDP-érték 9 százalékát.
A távirati iroda által az előzetes felmérésbe bevont kilenc nagy londoni ház jóslatainak átlaga 2,36 milliárd eurós fizetésimérleg-hiány a második negyedévre az első negyedévi 1,7 milliárd euró után. Az egyes házak előrejelzései 2,1 milliárd és 2,5 milliárd euró között mozognak.
A teljes évi folyómérleg-hiányra adott jóslatok átlaga 7,51 milliárd euró, még nagyobb szóródással. Éves nominális deficit-előrejelzést a felmérésbe bevont kilenc cég közül hét adott, ezek a jóslatok 6,8 milliárd és 8,7 milliárd euró között mozogtak.
A befektetési bankok által különbözőképpen számított GDP-érték arányában is nagy volt az éves hiányra adott százalékos előrejelzések szóródása, 6,8 és 9,5 százalék közötti. A legderűlátóbb a Bank of America volt, amely 2,1 milliárd eurós negyedévi és 6,8 százalékos éves folyó deficitet jósolt (nominális éves hiányt a cég nem közölt). A háznál az MTI-nek azt mondták: arra számítanak, hogy a forint erős korrekcióba kezd, és év végéig 255 forint/ euró fölé gyengül, ami jótékony hatással lesz a kereskedelmi mérlegre.

Megölte volna Orbán Viktort egy férfi