Jasszer Arafat kiutasítása közelebb van, mint valaha – jelentette ki az izraeli külügyminiszter egy beszédében, amelyben terroristának nevezte a veterán palesztin vezetőt, a Palesztin Hatóság elnökét. Szilvan Salom szerda este pártja, a Likud keményvonalas követői előtt elmondott szenvedélyes beszédében azt hangoztatta, hogy Arafatnak nincs helye a térségben. A külügyminiszter szavait tegnap reggel közölte az izraeli rádió. Egy hét leforgása alatt ez volt a második eset, amikor egy izraeli vezető Arafat kiutasításáról beszélt. Hétfőn Saul Mofaz védelmi miniszter azt mondta, hogy a kormány továbbra is tartja magát a biztonsági kabinet Arafat eltávolítására vonatkozó tavalyi döntéséhez, de egyelőre nincsenek azonnali tervek az akció kivitelezésére.
„Arafatnak nincs helye közöttünk, eljön a nap, amikor eltávolítjuk őt ebből az országból egy másik helyre, s ez a nap közelebb van, mint valaha – mondta a külügyminiszter. – Arafat terrorista, nem az az ember, akivel tárgyalnunk kellene…” Hangsúlyozta, hogy Izrael folytatja azt a politikáját, amelynek célja, hogy Arafatot elszigeteltségben tartsa ciszjordániai, ramalláhi főhadiszállásán. Izrael többször fenyegetőzött azzal, hogy kiutasítja a veterán palesztin vezetőt. Az Egyesült Államok azonban ellenzi Arafat elűzetését, és Ariel Saron izraeli kormányfő állítólag ígéretet tett arra, hogy nem valósítják meg ezeket a terveket. Az augusztus 31-én az izraeli Beér-Sevában elkövetett kettős autóbusz-merénylet, amelyben 16 izraeli veszítette életét, újjáélesztette a palesztin elnök kiutasításának elképzelését.
Négy palesztint lelőtt, tizennyolcat megsebesített az izraeli hadsereg a Gázai övezet északi részén, miközben kiszélesítette az izraeli területekre irányuló palesztin rakétakilövések megakadályozását célzó hadműveletét – közölték palesztin kórházi és biztonsági források. Korábban, a tegnapra virradó éjjel tizenkét palesztin sebesült meg, miután izraeli harci helikopterek tüzet nyitottak ugyanerre a menekülttáborra.

Orbán Viktor: Ukrajna uniós tagsága a mindennapi életünket közvetlenül fenyegető veszélyeket hoz magával