Pénz nélkül tengődő önkormányzatok

Hírösszefoglaló
2004. 09. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyebek mellett az európai uniós befizetésekről, az önkormányzatokról szóltak a napirend előtti felszólalások az Országgyűlés tegnapi ülésén. Nógrádi Zoltán (Fidesz) arról beszélt, hogy az ország az Európai Unió nettó befizetője lehet, hiszen 155 milliárd forintot fizetünk be a közösségi költségvetésbe, a pályázatokon keresztül azonban nem jut el ekkora összeg a hazai vállalkozásokhoz, önkormányzatokhoz, szervezetekhez. Baráth Etele, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára elmondta, hogy eddig 52 milliárd forintos összeg kifizetéséről született döntés. Hozzátette: az országnak nem csak a pályázatok miatt nyújt előnyöket az unió.
Gémesi György (MDF) a szeptember 30-án tartandó önkormányzati nap kapcsán arról beszélt, hogy a helyhatóságok forráshiány miatt vergődnek, ezért feladatarányos finanszírozásra kérte a kormányt. Lamperth Mónika belügyminiszter szavai szerint a jelenlegi kormány minden eddiginél többet tett az önkormányzatokért. Emlékeztetett arra, hogy az előző kabinet is csökkentette a személyi jövedelemadó helyben maradó részét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.