Pluszpénzekért lobbizik az MTV

Friderikusz Sándor nem megy el a Magyar Televíziótól. A köztévé új székházának felépítésére két héten belül pályázatot írnak ki, az idei hiány nyolcmilliárdos. A műsorvezető maradását leszámítva ezek voltak az MTV kuratóriumának és a parlament kulturális bizottságának tegnapi, közösen tartott ülésének fontosabb témái, amelytől az ellenzék tüntetőleg távolmaradt.

Kristály Lehel
2004. 09. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csak a kormánypárti tagok jelentek meg az MTV kuratóriuma által kezdeményezett kulturális bizottsági ülésen a köztévé székházában, mert a Fidesz elfogadhatatlannak tartja, hogy kiszorították az MTV kuratóriumának elnökségéből. A párt közleményében a médiatörvényre hivatkozott, amely szerint a televízió ellenőrző testületét ellenzéki delegáltnak kellene vezetni. – A szocialisták ezt megszegve saját jelöltjüket ültették ebbe a székbe. Ugyanakkor nem kívántuk a látogatással legitimálni az MTV közpénzeinek elherdálását és a közszolgálatiság megcsúfolását – olvasható az indoklásban, amelyet Halász János, a bizottság alelnöke jegyez.
Balogh László (MDF) arra hivatkozott kollégái távolmaradásával kapcsolatban, hogy a köztévé műsorpolitikáját nem tudják elfogadni. – Minden műsor balliberális értékrendet képvisel, miközben a magyar kultúra eltűnt a köztévéből – érvelt a politikus.
Czeglédi László, az MTV kuratóriumi elnöke az ülésen kijelentette: két héten belül kiírják a pályázatot a beruházásra, és november 20-ig leteszik az új tévészékház alapjait. Az MTV reorganizációjának szükségességéről szólva elmondta: másfél milliárd forint a havi veszteségük, ezért kell megválniuk hétszáz embertől. A televízió vezetése szerint jelenleg 8,4 milliárd forint hiányzik a köztévé működőképességéhez, és ezért mutatták meg munkakörülményeiket a politikusoknak.
Pető Iván, a bizottság liberális elnöke ennek kapcsán megjegyezte, hogy a juttatásoknak vannak törvényi és pénzügyi korlátai is. Kifogásolta: az Állami Számvevőszék áttekinthetetlennek tartja az MTV pénzügyeit.
Az ülés utáni sajtótájékoztatón Rudi Zoltán tévéelnök elmondta: továbbra is Friderikusz Sándor vezeti A szólás szabadsága című műsort. Közel egy hónapja a műsorvezető még távozási szándékát jelentette be. Az elnök szerint Friderikusz maradásának részletei nem tartoznak a nyilvánosságra.

Az Országgyűlésben tegnap kezdődött a Magyar Távirati Iroda 2002-es és 2003-as beszámolójának általános vitája. A beszámolók közül az ellenzék csak a 2002. évit támogatja, míg a kormánypártok a 2003. évi beszámolót is elfogadják. Balogh László (MDF) Vince Mátyás MTI-elnök beszámolója után kitért arra: Ron Werber, az MSZP kampánytanácsadója választási időszakban járt az rt. vezetőjénél. Ezt a képviselő politikai nyomásgyakorlásnak tekintette. Pető Iván (SZDSZ) szerint a hírügynökségnek eddig nem volt olyan átgondolt üzletpolitikája, mint a mostani. Kiss Attila (Fidesz) korszerűtlennek tartotta a hírügynökség hírcsomagjait. Vince Mátyás a fordulat évének tekinti 2004-et pénzügyi egyensúly tekintetében az MTI-nél. Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke azonban nehezményezte: máig nem került sor a távirati iroda alapító okirata és a nemzeti hírügynökségről szóló törvény áttekintésére. Hangsúlyozta, az MTI főbb gazdasági mutatói az elmúlt két évben romlottak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.