Merénylet készült
Hollandiában
Amszterdam. A legnagyobb hollandiai repülőtér, a parlament és egy atomerőmű is a feltételezett célpontjai között szerepelt annak a fiatalembernek, aki július eleje óta a holland hatóságok őrizetében van – közölte a helyi média, amelynek információit szerdán részben a hatóságok is megerősítették. A fiatalember kilétéről keveset lehet tudni, lapértesülések szerint a napokban töltötte be 18. életévét, és marokkói származású muzulmán, de holland állampolgár. Július elején vették őrizetbe az otthonában – betöréses lopásban való részvétel gyanúja kapcsán – tartott meglepetésszerű rendőri akció során. (MTI)
Pakisztáni bombázás
Iszlámábád/Vana. Üzbég, arab és csecsen fegyveresek által használt kiképzőtábort romboltak le pakisztáni harci repülőgépek tegnap az ázsiai ország Afganisztánnal határos törzsi területein, Dél-Vazirisztánban – közölték magas rangú hírszerzési és katonai források. A légitámadás következtében több tucat ember vesztette életét. Kormányzati források szerint sokan meghaltak, az áldozatok pontos száma azonban még nem ismeretes. Szemtanúk legalább harminc ember haláláról számoltak be, míg a pakisztáni média mintegy ötven halálos áldozatról beszél. (MTI)
Verheugen bírál
Isztambul. Günter Verheugen, az Európai Unió bővítési biztosa bírálta a török kormányt amiatt, hogy törvényesen büntetendővé akarja tenni a házasságtörést. Négynapos törökországi látogatásának zárásaként Verheugen interjút adott az NTV török hírtelevíziónak, arra kérve a török kormányt, hogy gondolja át még egyszer ezt a tervét. A házasságtörés elítélhetőségére vonatkozó törvénytervezet aggodalmakat váltott ki Európában, alig néhány héttel azelőtt, hogy az Európai Bizottság előterjesztené a Törökország áhított EU-tagsága szempontjából sorsdöntő országjelentését – magyarázta Verheugen. (MTI)
A közvélemény
Bush-ellenes
Washington. A világ közvéleményének túlnyomó többsége szeretné Bush elnököt a Fehér Házon kívül látni – derült ki egy tekintélyes kutatóintézet felméréséből. Az egész Földre kiterjedő hálózattal rendelkező GlobeScane Inc és a Marylandi Egyetem adatai szerint harmincöt országból harminc lakosságának a nagyobbik
része John Kerryt kívánja látni, amint január 20-án leteszi az elnöki esküt. A megkérdezettek 46 százaléka Kerryt, míg a jelenlegi elnököt csak húsz százalékuk tartaná a rátermettebb embernek Amerika élén. (MTI)

Magyar Péter Ukrajna EU-csatlakozása ügyében saját magának mond ellent