Sárga csillaggal tiltakoznának
Akár engedély nélkül, több tízezer sárga csillagot viselő ember részvételével szervezne ellentüntetést Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója, ha fasiszta demonstrációt engedélyeznek Budapesten október 15-én, a nyilas hatalomátvétel évfordulóján. A magát hungaristának valló Magyar Jövő Csoport ekkorra jelentett be rendezvényt a Terror Háza elé; a rendőrség ezt tudomásul vette. Eközben a BRFK nyomoz a múlt héten a fővárosban megjelent, nyilaskereszthez hasonló szimbólumot tartalmazó plakátok ügyében. Az V. kerületi kapitányság szeptember 2-án rendelte el a nyomozást önkényuralmi jelkép használatának vétsége miatt, amit másnap vontak központi hatáskörbe. (MTI)
Szimpatikus-e Hiller?
Szimpátiaszavazást tartottak az országos pártelnök személyéről Hiller István mellett az MSZP Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei küldöttgyűlésén szombaton – erősítette meg az MTI-nek a gyűlés több résztvevője tegnap. Veres János, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára, az MSZP hét végén megválasztott megyei elnöke úgy nyilatkozott korábban: „Ez egy téves hír.” (MTI)
A Fidesz védi a pedagógusokat
A Fidesz ferencvárosi képviselőcsoportja költségvetési módosító javaslatot dolgoz ki a következő testületi ülésre annak érdekében, hogy ne szűnjön meg a IX. kerületi pedagógusok pótléka – közölte Bodó Márton (Fidesz). Eddig a ferencvárosi oktatási intézményekben tíz éve tanító pedagógusok húszezer forintos pluszjuttatással számolhattak havonta, míg húsz év után harmincezer, 25 év után negyvenezer forint járt. Bodó elmondta: Gegessy Ferenc polgármester a legutóbbi testületi ülésen jelezte, a kerület forráshiány miatt ezt az összeget a jövőben nem tudja folyósítani. (MTI)
Püspökök találkozója
Horvátországba utazott Seregély István érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a testület állandó tanácsának tagjaival. A szomszédos országok püspökei között rendszeresek a kétoldalú találkozók. A mai és holnapi zágrábi megbeszéléseken áttekintik a két ország katolikus egyházának kapcsolatát, valamint az aktuális európai és világpolitikai kérdéseket. (J. I.)

Párkányi fürdő: Eredményre jutott a szlovák közegészségügyi hivatal az agyevő amőba által fertőzött fiú ügye kapcsán