Első alkalommal találkoztak Brüsszelben az Európai Unió európai bizottságának közlekedési vezetői, a magyar parlamenti képviselők, a Fuvarozók Nemzetközi Szervezetének (IRU), valamint a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) képviselői. A kapcsolatfelvétel nem titkolt célja, hogy a hazai fuvarozók, adott esetben a magyar képviselők, valamint a szakmai szervezet vezetői az IRU brüsszeli irodáján keresztül kapjanak segítséget a lobbitevékenység és az információhoz jutás területén – mondta Hinfner Miklós, az MKFE főtitkára. Hazánkban jelenleg kétezer vállalkozás foglalkozik nemzetközi fuvarozással, s a cégek versenyhelyzete az uniós csatlakozással a korábbinál is nehezebbé vált. Az egységes piacon ugyanis a fuvardíjak egyre inkább közelítenek az önköltségi árakhoz, a szabályozás nem teljesen egyértelmű, ugyanakkor egy-egy rendelet a kisebb országokat hátrányosan érintheti a nagyokkal szemben. Az árakat leginkább a piac határozza meg, ezért ezt érdemben adminisztratív eszközökkel nehéz befolyásolni, egy erős képviselettel viszont segíteni lehet a rendeletek megalkotásakor – egységes pihenőidők, úthasználati díjak, fuvarozók ellenőrzése menet közben –, ugyanis a legfontosabb döntéseket e szakmát érintően is Brüsszelben hozzák meg.
A nemzetközi fuvarozásban a leginkább aktuális téma jelenleg a német úthasználati díj bevezetése. Túl azon, hogy a 2005. január 1-jétől hatályos díjak a tarifákban is megjelennek, a magyar fuvarozók már kezdetben versenyhátrányba kerülnek: az úthasználathoz szükséges fedélzeti egységet hazánkban nem lehet beszerelni – kizárólag Németországban és a vele szomszédos államokban –, az autópályák mellett elhelyezett terminálokon pedig nincs magyar nyelvű tájékoztatás. Ebben a németek, illetve az új rendszert üzemeltető cég egyelőre nem hajlandó kompromisszumra. Annak ellenére, hogy a német diplomácia szava döntő az EU-ban, ez a lépés mindenképpen versenytorzító helyzetet eredményez a közúti árufuvarozásban.
Ennek, illetve más hasonló esetnek az elkerülése céljából elengedhetetlen lesz, hogy Európában egységessé váljanak a fizetős rendszerek és a fuvarozást érintő jogszabályok. Szakemberek szerint erre legkorábban 2008-ban lesz esély, ugyanis az európai országok között jelentősek a nézeteltérések.
n
A német kormány el akarja kerülni, hogy a magyar közúti fuvarozók versenyhátrányt szenvedjenek január 1-jétől, miután bevezetik a német elektronikus autópálya-használati díjrendszert. Ezért szorgalmazza, hogy Magyarországon is legyen a rendszer használatát segítő berendezést beszerelő műhely – mondta tegnap Manfred Stolpe német közlekedési, építési és lakásügyi miniszter.

Tiszta vizet öntünk a pohárba – ennyibe kerül egy lángos a Balatonnál