Tűzveszélyes lakások a fűtési idényben

Több mint százan haltak meg eddig az idén lakástűz miatt Magyarországon – derül ki a katasztrófavédelem statisztikáiból. Szomorú adat, pedig még csak most kezdődik az igazán kockázatos időszak. Mától indul ugyanis a fűtési szezon, és az efféle tragédiák kétharmada ilyenkor történik.

Munkatársunktól
2004. 10. 01. 17:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elővigyázatosságra int a tűzoltóság a fűtési időszak kezdetén. Adataik szerint évente átlagosan hatezerötszáz lakástüzet jelentenek be, tavaly még ennél is több: 6893 esetben kellett ilyen riasztásra beavatkozniuk. Összesen 164-en vesztek oda a lángokban, és 1037 embert kellett kimenteniük az égő lakásból az előző évben.
A lakástüzek kétharmada az őszi-téli hónapokban lobban fel – tájékoztatta lapunkat Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. – Ebben az időszakban nagyobb a szén-monoxid mérgezés veszélye, hiszen a lakásokat ritkábban szellőztetik, illetve sokszor nem megfelelő az égéstermékek elvezetése. Gyakran előfordul, hogy jobb híján nyílt lánggal, gáztűzhellyel melegítik a helyiségeket. A zárt ablakok ilyenkor is kockázatosak, mert észrevétlenül elfogy az oxigén.
Vidéken sok helyütt a vaskályhából kipattanó szikra lehet végzetes. Balesetet okozhat a mostanában divatos illatgyertya, amelyet éjszakára hagynak égve – figyelmeztetett Dobson Tibor, aki szerint a fűtés beindítása után sem késő átvizsgáltatni a tüzelőberendezéseket és a kéményeket.
Budapesten a füstelvezetők rendszeres ellenőrzését a Fővárosi Közgyűlés rendelete írja elő. Aki pedig a kéményseprők munkáját akadályozza, akár 10 ezer forintos bírsággal is sújtható.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.