A Manager Magazin 3,8 milliárd forintra becsüli a miniszterelnök vagyonát. Tavaly óta, – amikor a Magyar Hírlap szerint 3,5 milliárdot tulajdonolt – mintegy 300 millió forinttal gyarapodott a kormányfő. Eszerint Gyurcsány Ferenc nyolc százalékkal, a hivatalos inflációt meghaladóan gazdagodott egy év alatt. A leggazdagabbak toplistáján viszont visszaesett: a korábbi hatvanadik után most meg kell elégednie a szerény hetvenedik hellyel.
Rajta kívül még egy másik kormánytag is szerepel a listán: Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter a 97–99. helyen éppen becsúszott a Top–100-ba 2,7 milliárd forintra becsült vagyonával. A magyarok rangsorát egyébként idén Széles Gábor és Demján Sándor vezeti holtversenyben 50-50 milliárd forintos vagyonnal. A tavalyi első, a fotexes Várszegi Gábor hatmilliárdos veszteség után idén már csak a harmadik helyen végzett. Csányi Sándor csaknem megduplázta vagyonát: az OTP Bank elnök-vezérigazgatója 30 milliárdos becsült vagyonával az ötödik, megelőzi őt az Arago-birodalom tulajdonosa, Leisztinger Tamás. Az elmúlt évi 46 milliárd után 2004-ben már 50 milliárdos vagyonra volt szükség a leggazdagabb magyar cím eléréséhez.
Tavaly még a Magyar Hírlap kiadójánál, a Száz leggazdagabb magyar címen jelent meg a szóban forgó kiadvány, ám a Ringier megszüntette a lapot, a toplistát készítő munkatárs, Szakonyi Péter pedig átvitte az anyagot a Manager Magazinhoz.
Kirohanás a jegybank ellen. Fojtogat az erős forint, ez főleg a dollárelszámolású piacokra igaz, de az euróban denomináltakra is érvényes – értékelte a gazdaság helyzetét Gyurcsány Ferenc egy tegnapi konferencián. A miniszterelnök szerint az államháztartás hiánya megfelelő ütemben csökken, és az infláció is a kívánt szinten áll, ám a túl erős forint és a túl magas alapkamat miatt mégsem optimális az ország helyzete. Gyurcsány számon kérte a jegybankon, hogy nem hajlandók rugalmasabb kamat- és árfolyam-politikára. Mint mondta, a jegybank kifogja a fejlesztés vitorlájából a szelet, így nem lehet sem beruházni, sem munkahelyet teremteni. (Sz. E.)