Egészen a közelmúltig kétosztatú volt a magyar üzemanyagpiac: egy töltőállomás vagy a „színesek” közé tartozott, azaz valamelyik nagy olajipari világcég emblémáját viselte magán, vagy „fehér” volt, azaz kisvállalkozó üzemeltette. Közöttük a legnagyobb különbség mind a mai napig az, hogy amíg a színesek jellemzően országos hálózatot tartanak fenn, addig a fehér kutak helyiek és különállók. Nem olajtársasághoz kötődő hálózattal először a Magyar Autóklub és a Hungaronafta Kft. közös vállalkozásában indított Klub Petrol jelentkezett négy évvel ezelőtt, az áttörés éve azonban 2004-re tehető, amikortól a társaság benzinkútjain már nem klubtagokat is kiszolgáltak a kiskereskedelmi árnál 10 forinttal olcsóbb üzemanyagból, és ezzel szinte egy időben komoly kútépítésbe fogott az Auchan és a Tesco hipermarketlánc is.
– Jelenleg 10 kutat üzemeltetünk Magyarországon, de még az idén építünk újabb 10-15 töltőállomást – nyilatkozta lapunknak a Tesco Global Áruházak Rt. kommunikációs vezetője. Danks Emese elmondta, hogy az általuk forgalmazott üzemanyag öt–tíz százalékkal olcsóbb a kiskereskedelmi átlagnál. A kedvező árat a kisebb árrésnek köszönhetik. A cég ennek megfelelően nem elsősorban a nagyobb piaci részesedést célozza meg a hálózatfejlesztéssel, hanem a már Nyugat-Európában sikeresen bevált modellt követve, mintegy mellékesen növelik meg a súlyukat az üzemanyag-kiskereskedelemben.
Hasonló megfontolások alapján üzemeltet benzinkutakat a francia hátterű Auchan is. A magyar piacon kilenc üzlettel jelen lévő áruházlánc az idén három új töltőállomást épít majd; a tervek szerint ezek közül az egyik az ország legnagyobb benzinkútja lesz. Bár céljaik mások, a piac kikényszerítheti, hogy a kis kúthálózatok szorosabb együttműködésbe fogjanak, például hogy jobb alkupozícióba kerüljenek az alapanyag-beszállítókkal szemben – így látja legalábbis a jövőt Kisbán Lajos, a Hungaronaftát is tulajdonló Globe cégcsoport elnöke. A beszerzési források ugyanis Magyarországon egyelőre még olyan szűkösek, hogy sok esetben az osztrák OMV vagy a brit Shell kútjainál is Mol-benzint tankolnak az autósok; a függtelen hálózatoknak tehát létkérdés, hogy több cég közül választhassák ki a nekik legkedvezőbb beszállítót. Az egységesebb fellépésre való készülődést az is jelzi, hogy tavaly decemberben a színesektől független piaci szereplők megalakították a maguk független szövetségét.
Kisbán Lajos arra számít, hogy a jövőben Magyarországon is a nemzetközi tőzsdei jegyzésekhez igazodik majd az üzemanyagok ára, ami átláthatóbb tarifaképleteket és egyenlőbb versenyfeltételeket eredményez majd. A Klub Petrol a Globe-elnök várakozásai szerint a közeljövőben alaposan megerősödhet a hazai piacon, és elérheti a 10 százalékos részesedést. – A „sűrű fillér” elvén dolgozunk, vagyis minimális árréssel adjuk tovább az üzemanyagot, amelynek minősége megfelel a szigorú európai normáknak. Az alacsony ár ellenére nyitva áll előttünk a továbblépés lehetősége, és van arra kidolgozott stratégiánk, hogy sűrűbb hálózattal nagyobb forgalmat érjünk el már a közeljövőben. Az üzemanyagpiacon jelen lévő kis hálózatok eddig nem szóltak bele komolyabban az árversenybe, ha azonban sikerül megerősödniük, minden bizonynyal lejjebb szoríthatják az árakat.

Elképesztő: ezért támadta meg az iskolás kisfiút egy felnőtt férfi