Jelszavak és döntések

A foglalkoztatottság hiába szerepel a kormány főbb szlogenjei között, a költségvetés számaiból, a kabinet valós döntéseiből nem igazolódik vissza ez a cél – véli lapunknak adott interjújában Palkovics Imre. A keresztény– konzervatív értékrendet képviselő Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke szerint a kormány – összhangban a globalizáció érdekeivel – egyre alacsonyabb szintre viszi az érdekegyeztetést, hogy minél gyengébb társadalmi erőkkel tárgyalhasson.

Három hónapig a Munkástanácsok Országos Szövetsége látja el a munkavállalói oldal soros elnöki tisztét. Milyen feladatokra koncentrálnak ebben az időszakban?
– Az oldal megtartotta idei első soros ülését, és a kormány törvényalkotási programjához igazodva összeállította az Országos Érdekegyeztető Tanács féléves programját. Emellett kísérletet teszünk arra, hogy a régóta húzódó ügyeket újból napirendre vegyük. Ilyen például a munkaügyi ellenőrzés szabályozása, a munka törvénykönyvének módosítása, a középszintű érdekegyeztetés, azaz az ágazati párbeszéd törvényi hátterének kidolgozása, valamint a Medgyessy–Gyurcsány-kormány egyik leghangsúlyosabb ígérete, a társadalombiztosítási alapok társadalmi felügyelete. Fontos, hogy a munkavállalói oldal egyhangúan elítélte a munkába járás kedvezményeinek csökkentését, amiről a párbeszédet hangsúlyozó kormány nem egyeztetett a szociális partnerekkel.
– A számos elhúzódó, megoldásra váró munkaügyi kérdés mellett egyre aggasztóbb a foglalkoztatottság, a munkanélküliség helyzete, hiszen tavalyhoz képest újabb huszonkilencezer fővel növekedett a munkanélküliek száma. Mivel magyarázható, hogy a kormány nem tud fordítani ezen a tendencián, és mégis mi lehet a megoldás?
– Halaszthatatlanná vált, hogy közös megoldást találjunk egy valós helyzetfelmérést követően a foglalkoztatottság kérdésére. Ez elsősorban a szociális partnerek feladata, de jó lenne, ha a Fidesz kezdeményezése nyomán a kérdésben konszenzus alakulna ki a parlamenti pártok között is. A kormány eddig nem tudott felmutatni egy olyan átfogó gazdaságpolitikát, melynek fő célja a foglalkoztatás. Bár az idei költségvetésnek ez a szlogenje, a büdzsé számaiban, a kormány valós döntéseiben mindez nem igazolódik vissza. Ha csak a háromszázmilliárd forinttal rendelkező Munkaerő-piaci Alap költségvetését nézzük, abban elenyésző részt, mindössze harminc százalékot teszi ki az az összeg, amit a kormány valóban a foglalkoztatásra fordít. Ráadásul ez a harminc százalék nyolcvanmilliárd forinttal kevesebb, mint tavaly volt. Erre az alapra, mely a munkavállalók és munkáltatók befizetéseiből áll össze, a kormány olyan állami feladatokat terhel, amelyeket költségvetési pénzekből kellene finanszírozni. Ilyenek például a munkaügyi nyilvántartórendszer, a munkaügyi hivatalok, vagy az ágazati párbeszéd bizottságainak működtetése. Felmerül a kérdés: a kormány nem tud, vagy nem akar változtatni a foglalkoztatás helyzetén? A válasz nyilván az, hogy a kabinetnek nincs eszköze a nemzetközi pénzpiac, a nagytőke érdekei ellen, ugyanakkor a nemzeti kormányok számára megmaradt maradék mozgásteret sem használja ki jól. Ilyen lehetne például a felsőoktatással, szakképzéssel összehangolt gazdaságpolitika megalkotása. Ma óriási összegek úsznak el lényegében eredménytelen programok finanszírozására. De az egymást váltogató miniszterek, miniszterelnökök sem szolgálják, hogy végre következetes gazdaságpolitika valósuljon meg.
– A közös gondolkodásról már korábban is szó volt, hiszen a kormány 2002-ben megállapodást kötött a szociális partnerekkel, hogy a Nemzeti fejlesztési terv humánerőforrás-fejlesztéssel kapcsolatos fejezeteit közösen dolgozzák ki. Mennyiben valósult meg az egyezség?
– Ez a terület látszategyeztetéssel került az unió elé. Bár voltak találkozók, rátekinthettünk a programokra, a kormány általában az idő rövidségére hivatkozva arra kérte a partnereket, hogy most ne nagyon menjenek bele a részletekbe, mert az anyagot ki kell küldeni az unióba. A részletek kidolgozása aztán elmaradt. De el kell ismerni, hogy a szakszervezetek sem voltak kellően felkészültek ilyen programok kidolgozására.
– Még mindig a közös gondolkodásnál maradva: több szakszervezet panaszkodik arra, hogy a kormány középszintre akarja átterelni az országos szintű érdekegyeztetést. Miben mutatkozik meg ez, és mi ennek a folyamatnak a célja?
– Azt tapasztaljuk, hogy a kabinet mellőzi az Országos Érdekegyeztető Tanácsot, azaz a makroszintű érdekegyeztetés fórumát. A meglehetősen nehéz bértárgyalások után Csizmár Gábor munkaügyi miniszter ki is jelentette: szívesebben egyeztetne a középszintű ágazati párbeszédbizottságokban, mert ott megállapodásra alkalmas partnerek vannak. Tudni kell, hogy míg az EU-ban ez kétoldalú érdekegyeztető fórum, nálunk a munkavállalói és munkáltatói képviseletek mellett a kormány is részt vesz ebben. A rendszer működési szabályozása a mai napig nincs kész, az ideiglenes szabályozás alapján pedig csak azok vehetnek részt a bizottságokban, akik lojálisak a kormányhoz. Ezzel összefüggésben a kabinet át akarja alakítani a szociális partnerek tevékenységét segítő finanszírozási rendszert is. Tavaly összesen egymilliárd forintot kaptak a munkavállalói és a munkaadói szövetségek, amit – szigorú elszámolás mellett – maguk oszthattak szét különböző programokra. A finanszírozásról szóló idei megállapodásba a kormány most külön bele akarja venni a konföderációk tagszervezeteit. A miniszter úr nyilván olyan kötelezettséget vállalt a bizottságok felé, hogy ebből a pénzből normatív módon, alanyi jogon követelhetnek majd. A szociális partnerek belső döntéseibe való beavatkozás miatt éles a tiltakozás a munkaadói szövetségek, de még a kormányhoz közel álló szakszervezetek részéről is. Az országos szövetségek természetesen tagszervezeteik igényei alapján állítják össze programjaikat, a pénzt azok képzésére fordítják. Értelemszerűen egy konföderáció sem maradhatna fenn, ha tagszervezeteit mellőzve döntene a pénzek felhasználásáról. De nem csak az a szándék, hogy a kormány baráti szervezetek között egyeztethessen. A globalizáció egyik fontos célja, hogy a központi politikai, gazdasági döntéshozatali centrumok megszűnjenek. Deregulálni kell a társadalom működését, mivel sokkal könnyebb elbánni a kis közösségekkel, régiókkal, mint egy központilag összefogott, az egész társadalmi rendszerre rálátó érdek-képviseleti struktúrával. A kormány ezért igyekszik minél lejjebb tolni az egyeztetéseket, hogy dekoncentráltabbak legyenek azok a társadalmi erők, amelyekkel tárgyalnia kell.
– Az uniós csatlakozás előtt, főként a kormányhoz közel álló szakszervezetek a szociális Európa ígéretével buzdították tagságukat szavazásra. Ilyen körülmények között a magyar munkavállaló mikor lehet részese a jobb életminőségnek?
– Sajnos, magában az EU-ban is egyre élesebb vita folyik az úgynevezett szociális Európáról. A kérdés az, hogy mennyiben őrizhető meg a versenyképesség olyan régiókkal szemben, mint például Amerika, ahol teljesen más, sokkal kevesebb költséggel jár a társadalombiztosítás. De ide- tartoznak egyes ázsiai térségek, ahol ilyen rendszerek szinte nincsenek is. Ebben a környezetben arra kell törekedni, hogy az újonnan csatlakozott országok, így Magyarország se egyfajta hátsó udvar legyen, ami pusztán olcsó technológiát, olcsó munkaerőt jelent, és amire csak mint fogyasztói közösségre tekintenek. A magyar gazdaságnak úgy kell integrálódnia a világgazdasághoz, hogy jobb jövedelemtermelő képességgel rendelkezzen. Emellett viszont olyan társadalmi érdekegyeztetést kell kialakítani, ami a növekvő bevételekből oda is visszajuttat, ahol azok valójában keletkeznek.