Jogerős helyzetfelmérés

Lezárult a Független Kisgazdapárt évek óta húzódó, már-már kilátástalanságba merülő ügye, az elnökség kérdésének eldöntését bírósági határozat mondta ki. Ezúttal fellebbezésnek helye nincs. Réti Miklóst megerősítették elnökségében, és innentől kezdve a veszekedéseknek, tartalmatlan vitáknak vége, egy igazi történelmi párt hozzáfoghat az építkezéshez. Mélyről, nehéz helyzetből kell indulni, hiszen az utóbbi években a különböző önjelölt elnökök, akarnokok hol itt, hol ott bukkantak föl, s magukat az egyetlen hiteles folytatónak kiáltották ki, és valamiféle kibontakozásról beszéltek. A legilletékesebbet, Réti Miklóst kértük arra: tisztázzuk, mi is történt, de tekintsünk a hogyan továbbra is.

Fábián Gyula
2005. 02. 05. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fővárosi Ítélőtábla 2005. január 18-án helybenhagyta a Fővárosi Bíróság ítéletét, visszaállította a 2003. február 16-i állapotokat, és közzétette: az ítélet jogerős. Nagyon elkeserítő visszatekinteni azokra az állapotokra, amikor önjelöltek, de ügynökök is igyekeztek minél nagyobb zavart, ziláltságot előidézni a történelmi párt háza táján kimondottan saját érdekükben. Mindezzel szemben végig megtalálható volt azoknak a régi kisgazdapárti embereknek a serege, akik nem csatlakoztak semmilyen más párthoz, de várták a tisztázást, és kitartottak elkötelezettségük mellett. Az igazságszolgáltatáson túl nekem ez ad erőt a folytatáshoz, az ő hűségükre lehet építeni – szögezte le Réti Miklós.
– Milyen feladatokat lát a megújuló párt számára, ami a nagyon is megváltozott politikai erőviszonyok között fontos lehet a nemzet érdekében?
– A legfontosabb követelmény visszaállítani a magyar mezőgazdálkodás eredményes érdekképviseletét. Vannak, akik nem akarják észrevenni és látni, hogy az uniós csatlakozás legnagyobb vesztese ez a réteg, az ország egykor legbiztosabb ereje, a mezőgazdaság egykori kis- és középbirtokosai, a kormány sem számol velük. Most új nagybirtokrendszert épít a kormányzat, és fogalma sincs, mi lesz a falun élő tömegekkel, hiszen a munkanélküliség vidéken a legaggasztóbb.
– A tisztánlátás természetes programja egy olyan pártelnöknek, aki hivatását tekintve szemész főorvos.
– Nem lehet a valóságot eltakarni. Már a helytelen privatizáció következményeit is megszenvedjük, de ahogyan az idő múlt, úgy súlyosbodott a mezőgazdaság helyzete a rendszerváltozás alatt. Tessék tudomásul venni, a magyar export csaknem nyolcvan százalékát külföldi cégek bonyolítják le, de a befizetések a forgalom után még az ötven százalékot sem érik el. A hazai munkaerő harminc százalékát sem foglalkoztatják, ebből is következik a vidék elszegényedése. Ez a mezőgazdasági vezetés nem oldotta meg a termőföld hatásos védelmét, a hétesztendei kivárás, a bújtatott szerződések után hatalmas területek, országvagyon kerül idegenek kezére, a tőkebeáramlás felszabadítása miatt. Hol vannak a nemzetet védő óvintézkedések, amikor még a bérleményhatárok sincsenek korlátozva? Hol és hogyan védekezik a kormányzat az alattomos spekuláció ellen? A bérlő-elővásárlási jog korlátozása egyáltalán nem történt meg hazánkban. Elszomorító volt Károlyi Mihály példájáról hallani az MSZP elnökétől, aki az elkártyázott birtokairól híresült el, és Trianon, illetve az első még a szovjetekhez sem hasonlítható, hazai vörösuralom kiteljesítésében játszott alávaló szerepet. A kormánypárt vezetője ilyen politikust tart példának? A Független Kisgazdapártot a helyére kell tenni, mert hiányzott az elmúlt években a politika térképéről. Meggyőződésem szerint a jelenlegi ellenzék nem bír el a mai kormánykoalícióval.
– Hisz abban, hogy ilyen nagymértékű jelentőségvesztést követően a kisgazdapárt beleszólhat a jövő formálásába?
– A jelen égető napi gondjaiból indulok ki. Az év végéig az erőfelmérést kell alaposan, de nem látványosan előkészítenünk. Ehhez újra végig kell járnom az országot, hogy tisztában legyünk magunkkal. Nem feltételezem, hogy 2006-ban önálló pártként indulhatunk, de parlamenten kívüli, kis pártként segíthetjük a nemzeti oldalt. A ma még nem tényező, erőkkel rendelkező kisebb közösségek szava, szavazatai lehet, hogy fontosabbak lesznek, mint ahogy a maguk erejében elbizakodottak hiszik. Mi ma is azt valljuk: család-nép-nemzet, és csak azután Európa. Itthon kell egyberendeződnie az akaratnak, amely képessé teheti az országot a változtatásokra. Mert hogy ezt „a múltat végképp eltörölni”-t éneklő milliomoskülönítményt, ha élni akarunk, félre kell tenni, de nem úgy, ahogyan eddig, hogy csak valamennyire, mert fontos a nemzeti konszenzus, ilyen félmegoldásokkal még hátrébb sodródunk. Történelmi párt talpra állításán kell munkálkodnunk.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.