Leletek a szökőár nyomában

Hírösszefoglaló
2005. 02. 26. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy pihenő és egy támadásra kész, hatalmas gránitoroszlánt, egy elefántot ábrázoló félig kész domborművet és épületek romjait sodorta Dél-India partjaira a tavaly decemberi – több százezer áldozatot követelő – szökőár – adta hírül a National Geographic. Az indiai régészeti szolgálat (ASI) szakértői szerint a páratlan értékű relikviák a VII. századból, a Pallava-dinasztia idejéből származnak, s az 1200 éves templomáról híres műemlék városhoz, Mahabalipuramhoz tartozhattak. A szakemberek azt remélik, hogy a tengerfenék más kincseket is rejt. A szökőár túlélői ugyanis azt mesélték, hogy amikor a rettenetes erejű hullám előtt a tenger kis időre visszahúzódott, a víz alól egy szobrokkal díszített templomot láttak előbukkanni. A beszámolók egybecsengenek azokkal a mondákkal, amelyek a tenger által elnyelt városról szólnak. A régészek meggyőződése, hogy a mélyben egy ősi település romjai hevernek, a hatóságok pedig azt tervezik, hogy a parttól egy kilométeres távolságig átfésülik a medret.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.