Magyar Bálint és a görög drámák

Magyar Bálint akár jó miniszter is lehetne. Elsőre akár úgy is tűnhetne, okosakat mond. Hiszen gyakorta életszerű jelenségeket állít pellengérre. Akkor mégis miért nem fogadja el a tanártársadalom túlnyomó része?
Magyar Bálint attitűdjével van baj. Ha szembesítenénk a nyolcvanas évekbeli ellenzékit a mai miniszterrel, feltételezem, érdekes kontrasztot találnánk. Nem hiszem, hogy az akkor még ellenzéki Magyar Bálint elvként ne azt vallotta volna, hogy egy szakmának természetesen több joga van megfogalmazni minisztere alkalmatlanságát, mint egy miniszternek a szakmáét. Most pedig úgy tűnik, mintha ellenségének tekintené a saját szakterületének dolgozóit. Én például nem emlékszem egyetlen olyan esetre sem, amikor pozitívan nyilatkozott volna a tanárokról.
Magyar Bálint tévedésben van saját szerepével kapcsolatban. Azt hiszi, ő, a szakmán kívülről érkező, tudja, mi a baj, amelyet mi, szakmabeliek nyilván nem tudunk. Itt is téved: legalább annyira ismerjük a bajokat, mint ő. Csak éppen azzal is tisztában vagyunk, hogy foglyai vagyunk egy rendszernek, foglyai vagyunk egy nagyon öszszetett állapotnak. Ha Magyar Bálint komolyan veszi mindezt, akkor az izgatja, mi az oka a bajoknak. Hogy minden iskolai gond alapvető rákfenéje a csökkenő gyereklétszám, hogy a tanártársadalom kontraszelektáltságának több évtizedes előzményei vannak, hogy az a „médiakorszerűség”, amelyet állítólag követnie kellene az iskoláknak, talán éppen a zsákutca, a szakadék felé halad. Ő mégis a könnyebb utat választja: attól reméli a megoldást, hogy a lehetetlen helyzettől nagyon is kínlódó pedagógusoknak még a lélegzetvételét is szabályozni akarja.
Magyar Bálint kicsit tankönyvízű. Szépen lefektetett elvei vannak, ezek az elvek sokszor gyönyörűek, csak éppen a valóság sokkal árnyaltabb, sokkal bonyolultabb a tételeknél.
És minderre jön ez az egész érettségi hercehurca. Amely minden korábbi méltatlankodásom ellenére kicsi részvétet keltett bennem Magyar Bálint iránt. Van egy új program, amelyben talán megszállottan hisz, néhány ismeretlen elvetemült ebbe belerondít, a nagy álmot tragikus-nevetségessé teszi – egy ember életében ez tényleg szörnyű érzés lehet. Most olyan koalíciós politikusok is a menesztéséről beszélnek, akik bár morogtak iskolapolitikája miatt, pusztán hatalmon maradási szempontból eddig mégis megszavazták elképzeléseit. Kicsit emlékeztet az eset a Medgyessy Péterére: akik 2002-ben késhegyig menő vitákban bizonygatták nagyszerűségét, az első szóra felsorakoztak elmozdítói mögé, miközben én, az ellene érvelő őrizgetem az augusztus 19-i sajtótájékoztató utolsó mondata utáni űzött körbetekintését, és azt gondolom, hogy akkor se lett volna szabad így bánni vele, ha az első pillanattól látszott is, hogy teljesen alkalmatlan.
De Magyar Bálint nem nagyon engedi, hogy megsajnáljuk. Ő egy szomorú helyzetben támadni próbál. Kibukik belőle mentalitása: elsőre az iskolákat vádolja meg, majd a politikát. Ez a gesztus elfogadhatatlan. Magyar Bálintnak ebben a kiélezett helyzetben egészen emberi megnyilvánulásai is vannak. Azt mondja például, hogy nem lehet minden tétel mellé rendőrt állítani, ő egy olyan világban nem szívesen élne. Na, ezt mondom én is. Csakhogy az utóbbi évek oktatásügyi túlszabályozása pont ezt a kárhoztatott világot próbálta behozni az iskolába. Nálunk például másfél órás értekezleten ismertették a felügyelő tanárok feladatát, a húszoldalas utasítás számtalan pontja mögött az a szemlélet áll, hogy a javító tanár biztosan csal, biztosan részrehajló, biztosan tisztességtelen. Némi túlzással: nem állunk messze attól, hogy a szóbelin símaszkban, elváltoztatott hangon kelljen felelnie a gyereknek, nehogy a tanára felismerje. Magyar Bálint kifakadása a görög drámákat juttatja észbe: ott a bűn és a büntetetés valahol érintkezik egymással.
Magyar Bálint nem azért alkalmatlan, mert nem bombabiztos címkével ragasztották le egyik-másik borítékot, hanem azért, mert az iskolai élet ellehetetlenülése, falanszteresedése megállíthatatlanul folyik. Hogy Magyar Bálint meddig lesz miniszter, nem tudjuk. Kádár János is még bő három évtizedig időzött a hatalomban ’56-os bukása után.
Ha az előbbi mondatát komolyan veszi, és elgondolkozik, hogy az iskolai élet elviselhetetlen túlszabályozásában mennyi szerepe van saját magának, akkor csak szakminiszterként bukik, emberileg megúszhatja. Szurkolok neki.
Achs Károly
tanár, Budapest

Az érettségi botrányt, noha azt a kormány saját alkalmatlanságának köszönheti, öszszeesküvés-teória gyártására használja fel. Mind a miniszter szájából, mind a közszolgálati rádióból hallhatjuk: az egész az ellenzék aknamunkája. Úgy szeretnék ezt a nemcsak erkölcsi, hanem jelentős anyagi kárral járó szégyenletes eseményt, kötelességszegést feltüntetni, hogy az egész botrány nem az ő hibájuk, hanem az ellenzék/ellenség machinációja. Valahogy olyan ismerős ez a gondolkodás – mintha csak Kádár elvtársunk tért volna vissza haló poraiból.
Dr. Dávid Gábor
Budapest

Milyen állapotok vannak jelenleg az érettségi ügyében? A botrányokon túl alig akad, aki az emelt szintű megmérettetést vállalja. Az érettségiző ennek ellenére nem csupán a természetes vizsgadrukk miatt, sokkal inkább a meg nem értett (mert aligha érthető) hirtelen, villámszerű újítás miatt izzad (csaknem vért). A középszintet röstellik, mégis azzal birkóznak. A szülők értetlenül, gyermeküket féltve várják a fejleményeket. A tanárok halálra dolgozzák magukat, továbbképzik magukat, mégis zavaros számukra sok minden. Az iskolavezetés joggal átkozódik a tennivalók sokasága és a számos bizonytalanság miatt. A minisztérium közben elhallgatta a próbaérettségi eredményeit. (Bizonyára mert jók voltak a tapasztalatok!) Hatalmas mennyiségű papírt (nem olcsón) használt fel. A tesztek használhatósága, értéke most derül majd ki. A felsőoktatási intézmények többsége nem igényli az emelt szintű vizsgát. A középszintű, mint eddig, most mentes a színvonalbeli szóródástól. Tehát felkészülhetnek (szerencsére van már gyakorlatuk) a hiányok pótlására.
Az érettségi körül kialakult állapotok ékesen bizonyítják az oktatásra oktrojált liberális ideológia és pedagógia csődjét.
Mit lehet tenni? A korunk követelte tudásalapú, magas szakmai elvárások csakis jelentős általános műveltség megléte esetén teljesülhetnek. Ezért nem kétszintű érettségire van szükség, hanem az érettségi rangjának a visszaállítására. (Szabadulni kell a sok érettségiző misztériumától!) Ehhez a feltételeket a középiskolában kell megteremteni. Alkalmas igazgatók felkérése, kinevezése mindenfajta demokratizmust imitáló játszadozás kiiktatásával. (A kiszolgáltatott vezető tehetetlen!) Középiskolai tanár az lehessen, aki bizonyított (gyakornokévévek). Tartalmas tanári továbbképzés. A szakfelügyelet újraélesztése. Elegendő ellátmány, korszerű eszközök. Központi tantervek színvonalas, konkrét követelményekkel. Vizsgakövetelmények a felsőoktatás elvárásaira is tekintettel. Az oktatásirányításnak a pártfüggetlen szakma kezébe adása. A négyévenkénti szemlélet és irányváltások megölik az eredményes oktatást-nevelést!
Érfalvy Ferenc
Kaposvár

Nem az a bűn, hogy felkerült a netre a matektételsor, hanem az, hogy már napok óta kézen-közön járt, amikor is hétfőn este valaki nyilvánosságra hozta. Tehát a netező csak szívességet tett azzal, hogy általa kiderült, vannak emberek, akik már rendelkeznek a feladatsorokkal. Természetesen a kérdés az, hogy jutottak hozzá.
Kuncze Gábor a nyilvánosságra hozás erkölcsi kérdésével igyekszik fedezni pártja és minisztere alkalmatlanságát. Pedig nem ez a dolog veleje, hanem az, hogy ha nem került volna nyilvánosságra a feladatsor, akkor is már jó pár száz vagy ezer diák rendelkezett a tételekkel és előnyhöz jutott. Ha nincs a netező, ők ma röhögve dőlnek hátra az ötös írásbelijük felett. Ebben a helyzetben a kormányzat minden ballépését reflexszerűen hárítja az Orbán-kormányra, s most is így tesz, amikor politikai indíttatásra utal. Azt akarják elhitetni a kormánypártok, hogyha nem derül ki az ügy, nem is létezik ez a probléma? Ha ilyen középiskolás szinten sem tudnak megszervezni valamit, mi történhet a nagypolitikában, a hatalmas költségvetési számok hátterében? Talán jobb is, ha a tételeket senki sem teszi fel a netre, mert ha nincs nyilvánosság, azt hihetjük, visszaélések sincsenek.
Brockhauser Edit
e-mail