Sikerdömping

Nehézkesen, unalmas szürkén indult ez a hét, gyötrelmes hiányérzet apasztotta a dolgozó nép hangulatát, termelési kedvét. Véget ért a hat héten át tartó sms-kampány, a kormány már egyetlen életbevágóan fontos kérdésben sem kérte ki az egyszerű állampolgárok véleményét, így nem csoda, hogy az embereknek az a lehangoló érzésük támadt, rájuk már senki sem kíváncsi, ők már nem is számítanak. Pedig milyen szép volt az a másfél hónapos időszak, minden hét vége izgatott várakozásban telt, családokban, baráti társaságokban csak azt találgatták, vajon mi lesz a kampány következő kérdése, igaz, soha senki nem hibázott rá egyikre sem, hisz ilyen agyafúrt (agyament) ökörségeket normális ésszel nem lehet kifundálni. A válaszok tökéletesen hidegen hagyták a jónépet, ám az egész folyamatban maguk a kérdések hordozták a lényeget, mert azok rendszeresen felüdítették a hajszolt lelket és elmét, remekül elszórakoztatták a megfáradt adófizetőket, akik végre hetenként mulathattak egy jót a pénzükért. Csak egy kínzó dilemmánkra nem kaptunk feleletet, jelesen arra, hogy a kérdéseket egyetlen ember kínlódta ki magából, vagy egy egész munkacsoport agyalt rajtuk, rendszeres ötletbörzét tartva, hogy még véletlenül se érdeklődjenek olyan témákról, amelyeknek a leghalványabb értelme lehetne. Ennek ellenére hasznos és eredményes volt az sms-kampány, mert ez esetben a válasz elmulasztása is konkrét és határozott állásfoglalásnak minősíthető, márpedig a demokrácia erejét bizonyítja az, hogy a kisemberek is aktívan részt vehetnek a közügyek alakításában. Szerencsére a kormány igyekszik betölteni az sms-kampány lezárásával keletkezett intellektuális űrt, s belekezdett a Közös siker című akcióba. Ez nem pótolja hiánytalanul az elmúlt hetekben átélt, jóleső izgalmakat, de kétségtelenül vannak szórakoztató elemei. A hosszú távú gazdaságpolitikai célokat ismertető egész oldalas hirdetések a hiteles tájékoztatás hiányától szenvedő polgárok információéhségét hivatottak enyhíteni, a kormányhoz méltó tréfás (nevetséges) stílusban. Már a címe is fejtörést okoz, hiszen a mi olvasóinkat nem tartották méltónak a közös sikerekről tájékoztatni, magyarán: minket kihagytak a közösből. Vigasztalásképp mondom, nem teljesen, mert a nagyszabású projektum 24 millió forintos költségében a mi adóforintjaink is benne vannak, s ez alapján csak az állítólagos sikerhez nincs semmi közünk. S ezen a ponton nyomban adódik a következő talány: miféle sikerről beszélnek? Azt tartják sikernek, hogy Kóka János kiizzadt magából tizenkét infantilis pontot, amilyeneket bármely, gazdasági kérdésekben járatlan dilettáns is röpke tíz perc alatt összegereblyézne? Olyan semmitmondó általánosságokat, mint a gazdaság versenyképességének javítása, az állami bürokrácia csökkentése vagy a hazai vállalkozások támogatása, teljesen fölösleges chartába foglalni és történelmi jelentőségű, gazdasági mérföldkőnek beállítani. Sőt, ha a magyar gazdaság olyan állapotban van, hogy ezeket és a hasonló célokat csak évek, évtizedek múltán képes megvalósítani, akkor ez nem a közös siker, hanem a jelenlegi kormányzat impotenciájának, csődjének, saját sikertelenségének dokumentuma. Gyanúnk szerint a közös siker cím egy rövidítés eredménye. Eredetileg „Közös pénzből (közpénzből) finanszírozott sikerpropaganda” lett volna, de ezt túl hosszúnak találták. Vannak ők annyira jó szakemberek, hogy nem csak a nemzetet, egy hirdetés címét is képesek megrövidíteni.