Nemzeti klientúraépítési terv

Klárám, azt álmodtam, hogy a fejlesztő állam én vagyok – köszöntötte Gyurcsány nejét egy reggelen. Mert miniszterelnökünk úgy döntött, hogy néhány hétig a fejlesztő államot fogja építeni. A fejlesztő állam az evolúció új, magasabb szintje, legalábbis a korábbinál, a privatizáló államénál, mert akkor, ugye, az állam csak eladott, s jó összeköttetésekkel rendelkező urak és hölgyek pedig, mint maga a miniszterelnök, olcsón bevásároltak. De ennek vége, a vagyon elfogyott, s most jön a fejlesztés. Vagyis az EU-tól kapott források elosztogatása. Gyurcsány a privatizáció frontján szerzett tapasztalatait most a fejlesztés frontján kívánja tovább szaporítani, mi pedig sejtjük, hogy mi ebben az üzlet, legalábbis neki. Attól tartok, hogy a fejlesztő állam fölvetésével miniszterelnökünk nemcsak a szokásos handabandázását toldotta meg, hanem a privatizációs források elapadását követően e váltással a nómenklatúra-burzsoázia és a szocialista klientúra fönnmaradását és további vagyoni gyarapodását biztosító álmot látott.
Lassan megszokjuk, hogy heti rendszerességgel jönnek az újabb miniszterelnöki ötletek, hogy ő most éppen milyen államot szeretne építeni, volt már igazságos, szolidáris, esélyteremtő, meg ki emlékszik már, miféle, de most éppen a fejlesztő államon van a sor. Jó, legyen. Nézzük tehát, hogyan fejleszt Gyurcsány Ferenc! Először is úgy, hogy megüzeni a közszféra intézményeinek, valamint a közfinanszírozásban részesülő félkormányzati és civil szervezeteknek, hogy az idei évre jutó költségvetési juttatásokat megkurtítják, amit ki kívánnak a megmaradóból fizetni, azt is majd csak jövő év áprilisáig teszik meg. Addig tessék hitelt fölvenni az óvodák, az iskolák fönntartásához, vagy addig tessék szüneteltetni a könyvkiadást, a vízi mentést, meg minden olyan tevékenységet, ami elvileg és törvényi előírások, szerződések alapján kormányzati részfinanszírozású. Tehát áprilisig csak virtuálisan fejlesztünk. Miért is, csak nem akkor lesznek a választások, s előtte még ki tudja, milyen okból az elégedetlenség leszerelése érdekében lesz még egy komolyabb pénzosztás? Á, dehogy, biztos nem emiatt 2006 áprilisa az április, hanem mert akkor már jön a tavasz és indul az élet, addig meg mindenki téli álmot alszik. S ha tavasz, akkor fejlesztés. Hát persze, biztos ez a gyurcsányista gondolkodás veleje, s mi is barátkozzunk meg a gondolattal, áprilistól fejlesztünk, addig meg pihen a komp, kikötötték, benne alszik a fejlesztő sötétség…
A virtuális fejlesztés gyurcsányi koncepciójában a II. Nemzeti fejlesztési terv (NFT) áll a középpontban, s az elmúlt hónapokban meg az elkövetkező hónapokban gőzerővel folyt és folyik a terv roadshow-ja. A handabanda a következőképpen foglalható össze: 2007-től beköszönt a Kánaán, amit eneftének hívunk most, pontosabban enefté kettőnek. Ezermilliárdos nagyságrendű pénzek fognak az országba érkezni, az aranyvonat visszajön Brüsszelből, s ebből mindenre az égvilágon lesz pénz, útépítésre, országmarketingre, vállalkozásfejlesztésre, utcasöprésre, gazirtásra és hídépítésre. Ismétlem, mindenre. A Kánaán 2013-ig fog itt állomásozni, így most már csak két évet kell kibírnunk elérkezéséig, addig meg kukoricán térdepelve is kibírjuk.
Gyurcsányéknak annyira megtetszett ez a Kánaán-handabanda, hogy az enefté konzultációja címén több száz milliós kommunikációs szerződéseket kötöttek a megyei és országos sajtó jól megválogatott (na kivel?, ez költői kérdés, de az olvasó hamar kitalálhatja) szereplőivel, hogy akkor azok majd tudósítanak és beszámolnak az enefté konzultációjáról, meg arról, hogy a jó magyarok miként álmodják meg maguknak a Kánaánt. S persze a sajtónak adnak is muníciót, merthogy az enefté-konzultáció nem zárt falak mögött folyik, hanem városon és faluban, polgármesterekkel és civilekkel, vállalkozókkal és érdekképviseletekkel, nyitott ajtók előtt, s valahogy az élet mindig úgy hozza, hogy a főbeszédet egy-egy szocialista parlamenti képviselő, netalán képviselőjelölt mondja, s ő áll elő azzal az üzenettel, hogy Gyurcsány Ferenctől jövök, aki tessék, ezt a szép fejlesztést ígéri nektek 2007-től, s engem küldött, s ha fejleszteni akartok, akkor 2006-ban a megfelelően kellene majd az ikszet húzni. Persze a jó polgármesterek egy része röhög vagy sír rajtuk, mert éppen arra nincs pénz, hogy a beázott iskolatetőt megjavíttassa, legfeljebb hitelből, mert az évek során az önkormányzatok pénzügyi autonómiáját sikerült tovább csökkenteni, s azokat az állami fejőstehén megszottyadt emlőire közvetlenül fölcsatolni.
Lassan másfél évvel az ország EU-csatlakozása után egyre többen jönnek rá arra, hogy a tagság ígérete, a hozzá tapadó politikai ígértetések az illúziók és a handabandázás kategóriájába tartoztak, de jobb híján Gyurcsányék megint előveszik a régi lemezt, s újra az európázás szövegével próbálják a Kánaán eljöttét vizionálni. Nem fog. Már csak azért sem, mert az EU-nak egyelőre nincs elfogadott 2007–2013 közötti költségvetése, tehát azok a számok (ezermilliárdok, hát persze), amelyekkel a virtuális fejlesztés kommunikációja dobálózik, nem egyebek kitalációknál, jobb esetben reményeknél. Az annyi tehát nem annyi, s kiszámíthatatlan, hogy menynyi lesz. Valamennyi persze lesz, s ehhez azért Gyurcsányék igyekeznek már most közelebb férkőzni.
Gyurcsányék vonzalma az EU-fejlesztésekhez egyébként nem új keletű, Dobrev Klára már megjárta a Nemzeti Fejlesztési Hivatal elnökhelyettesi székét, s biztos nem azért, hogy a gyurcsányi gazdasági és álcivil klientúrának költségvetési forintokat juttasson. Á, dehogy! Ma a virtuális fejlesztés szervezetrendszerének élén egy régi motoros, Baráth Etele áll, akit felénk jól ismernek még zalaegerszegi idejéből, amikor városi főépítészként nagy ügyességgel tüntette el a kisváros századfordulós belvárosát, s álmodta, majd építtette oda a panelházak rengetegét. Baráth úr már akkor is, mint ahogy ma is a centralizált fejlesztések híve, akinek meggyőződése, hogy a város- és térségfejlesztés csak akkor működhet jól, ha azt állami központokban okos bürokraták vezénylik, akik ugyan a Nagykörút belsejéből nemigen szoktak kimozdulni, de hát a tudás, a mit fejlesszünk tudása náluk van, mert felvilágosultak, a trendeket ismerők, és mert maguk is a centralizáció hű bürokratái. Baráth úr az elmúlt években okos bürokratáival egy önálló kis államszervezetet épített ki, a fejlesztő államot az államban, mely átláthatatlan, és a hírek szerint meglehetősen korrupt módon döntöget a fejlesztési források elosztásáról. Az csak hab a fejlesztés csúcsán, hogy Baráth úr főtanácsadói padjában többek közt szocialista képviselők és képviselőjelöltek ücsörögnek, fejlesztési terveket szövögetve.
Mivel a már most is működő Nemzeti fejlesztési terv (még az I.) legtöbb forrásáról a végső szót miniszteriális szinten mondják ki (sok esetben ennél följebb), ezért nem csodálkozhatunk azon, ha a kormányhoz közeli önkormányzatok, megyék, vállalkozások valahogy mindig többet kapnak a jóból. Persze szigorúan pályázati alapon. S a pénzügyi önállóságuktól mára szinte a végletekig megfosztott önkormányzatok és civil szervezetek másfajta módon pénzhez jutni nem tudnak, ezért mennek kuncsorogni a fejlesztési állam politikai vezetőihez. A klientúra körei így érnek össze, s így válik érthetővé, hogy Gyurcsány Ferenc miért is akar most éppen fejlesztő államot építeni. Rövid pórázon tartva, kiéheztetve a farkaskutyák is jámborabban bánnak a nekik csontokat osztogató gazdival.
Magyarország, 2005. Itt tartunk, ide jutottunk.