Rajtvonal

Magyarországon olykor kormányszinten vonják kétségbe az alapkutatások jelentőségét, a hazai tudomány művelőinek „hasznosságát”. „Maradványképzés” címen akarnak visszatartani – gyakorlatilag egy időre elvonni – jelentős összegeket tudományos és kulturális intézményektől. Az Európai Unió szerencsésebb országaiban ugyanakkor vitathatatlan tényként fogadják el, hogy sokkal többet kell költeni alapkutatásokra, kutatásra és fejlesztésre. A nemrég létrehozott, kormányoktól független Európai Kutatási Tanács 1,5 milliárd euróval támogatja majd évente a legjobb pályázatok nyerteseit. A magyar tudomány nemzetközi elismerését jelzi, hogy az új tanácsba beválasztották Kroó Norbert fizikust, a Magyar Tudományos Akadémia alelnökét is. Őt kérdeztük a tudomány közös európai ünnepe alkalmából.

Az idén október 18–19-én tartja első ülését az európai alapkutatásokat meghatározott témák előzetes megjelölése nélkül támogató Európai Kutatási Tanács (EKT), amely többéves előkészítés után jött létre. Költségvetése várhatóan évi 1,5 milliárd euró lesz, a pénzhez pályázatok útján juthatnak majd hozzá – 2007-től – bármely tudományterület képviselői. Az elbírálás egyetlen szempontja a kiválóság. A nyertes grantként, előre kapja meg a pénzt, nem szerződéssel, utófinanszírozásban, persze utólag minden fillérrel el kell számolnia.
A tudományos ügyekben az EU döntéshozójaként működő és a pályázatokat is elbíráló EKT huszonkét tagját független szakmai bizottság – benne több Nobel-díjas – választotta ki mintegy nyolcszáz jelöltből – tudtuk meg a tudomány és technológia második világfórumáról a minap hazatért Kroó Norberttől, aki EU-delegáltként utazott erre a tanácskozásra, és ő elnökölt az egyik plenáris ülésen.
Az EU hároméves előkészítés után azért hozta létre ezt a tanácsot, hogy segítse a 2000. évi lisszaboni konferencián elhatározott „európai kutatási térség” létrehozását. (Lisszabonban azt a fő célt tűzték ki a részt vevő országok képviselői, hogy Európa 2010-re legyen a világ legdinamikusabban fejlődő, legversenyképesebb térsége, ahol a bruttó nemzeti össztermék három százalékát fordítják kutatásra és fejlesztésre.) Az EU ipari, kutatási és energiaügyi bizottságának ez évi jelentése azt javasolja, hogy kétszerezzék meg az EU 2006-ban kezdődő, 2013-ig tartó hetedik keretprogramjának a költségvetését. Ez 71 milliárd euró kutatásra és fejlesztésre (K+F-re) fordítható összeget jelentene, amelyből 12–15 milliárdot lehetne alapkutatásokra költeni. Azért indultak el ebbe az irányba, mert lehetetlen volt nem tudomásul venni, hogy nagyon nehéz lesz utolérni az Egyesült Államokat, amely ma vitathatatlanul vezető gazdasági hatalom: a világ teljes K+F-ráfordításainak több mint a fele onnan származik. Az amerikai K+F-politika egyértelmű. Az alapkutatást a szövetségi állam finanszírozza, a fejlesztéseket a versenyszféra. Európában a versenyképesség növelését határozták meg célként, mégis csökkent a relatív versenyképesség. Ezért döntöttek úgy az EU-ban, hogy az alapkutatásokkal kell sokkal behatóbban foglalkozni, mégpedig európai szinten, a legkiválóbb kutatókat, intézeteket kiválasztva. Az EKT célja ebben a szellemben a versenyképesség növelésének a megalapozása – mondja Kroó Norbert.
A hazai tudománypolitikának mindezzel összhangban kellene lennie. De mi történik valójában? Jelenleg a bruttó nemzeti össztermék alig egy százalékát költjük K+F-re. Magyarországon feleannyi kutató jut ezer munkavállalóra, mint az EU-ban átlagosan, és alig harmada annak, mint amennyi Finnországban. Személyes ambíciók, hatalomvágy és demagógia jellemző számos nyilatkozatra. „Az éleslátást nem szabad lerontani tényekkel” – hirdeti fennen a hazai tudománypolitika egyik irányítója. Önmagát minősítő impertinens kijelentésekkel rukkol elő hazai tudósokról szólva a gazdasági miniszter, majd miután megdorgálják, bocsánatot kér, és ezzel az ügy – szerinte – le van zárva. (A dolog pikantériája, hogy ugyanez a miniszter volt az egyik fővédnöke a minap annak a Budapesten megtartott UNESCO-konferenciának, ahol többek között egy világraszóló új találmányt is bemutattak, amelynek kísérleteiben a mi kutatóink is részt vettek.)
Az Akadémia alelnöke tavaly – akkor még főtitkárként – garanciát kért a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivataltól (NKTH) arra, hogy nem fagyasztják be az Akadémia pályázatokra fordítható pénzeit. Megígérték neki, azután az idén befagyasztották. (Az Akadémia elnöke a napokban ígéretet kapott arra, hogy enyhítenek a gondjaikon, de mint tudjuk, ígéret szép szó…)
– A kutatásban a világszintet kell kitűzni – hangsúlyozza Kroó Norbert. – Ha olyan témáról van szó, amelyet egy professzor néhány PhD-hallgatóval, szerény infrastruktúrával és szervezéssel ki tud kutatni, az ideálisan egyetemre való. De ha bonyolultabb, hosszabb időt, nagy infrastruktúrát, széles körű szakmai összefogást igénylő kutatásokról, azokat profi kutatóintézetekre kell bízni. Tetszik vagy nem tetszik, Magyarországon az Akadémia kutatóintézetei jelentik ezeket a profi műhelyeket. Számomra elfogadhatatlan, hogy a gazdaság képviselői ránk mutogatnak, és közlik, hogy a kutatói szféra nem produkálja azt, amit várnak tőle. A gazdasági szféra sem produkálja azokat a körülményeket, amelyek között jó kapcsolat alakulhatna ki a két szféra között. Ez csak kölcsönös együttműködésben lehetséges. Az alapkutatás mindig előbbre tart, mint a gazdaság, olyasmit hoz létre, ami mindenki számára elérhető, aminek alapján tovább lehet lépni, ily módon a globális tudást teremti meg. Lehetne azt mondani, hogy teremtsék meg a gazdagok, majd mi átvesszük. De ez így nem megy. Ha valaki nincs benne ezekben a kutatásokban, nem is érti, tehát átvenni sem tudja őket.
A pályázatokban meghatározott feladatok elvégzésére szerződések köttetnek Brüsszellel. A feladatok elvégzéséhez pénz kell. Ha ebből valamit visszatartanak, az azt jelenti, hogy azzal a munkával le kell állni, tehát csúszik a határidő. Csakhogy mindenki ott áll a rajtvonalon, versenyszférában élünk. A határidő-eltolódás azt jelenti, hogy mások csinálják meg előbb, amit mi akartunk, más hozza a profitot, ha gyorsan, akkor extraprofitot. Itt a pénz és a szakma együtt érhet el eredményt. Brüsszel nem azért adja a kutatásokra fordítandó pénzt – mondja az alelnök –, hogy az a kormány játékszerévé váljon, hanem azért, hogy a kutatók meg tudják valósítani, amit elterveztek.
(Kroó Norbert nemrég mondott le itthon kutatási, innovációs és technológiai tanácsbeli tagságáról. Részint új európai megbízása miatt, részint azért, mert nem ért egyet azzal, ami ott zajlik. A különös kézi vezérléssel, az ötletszerű pályázatokkal és így tovább.)
Érdemes emlékeztetni arra, hogy az Európai Unió szakmai zsűrijei által a csatlakozásra váró tíz országból kiválasztott 32 „kiválóságközpont” között hat magyar akadémiai intézet szerepel, a hetedik magyarországi a Collegium Budapest. Ha pedig a pályázatokat nézzük, az akadémiai intézetek sikeressége az országos átlag kétszerese.
A kutatás – azonkívül, hogy konkrét eredményeket tesz le az asztalra – sokkal szélesebb körűen gazdagítja a gazdaságot. Az alapkutatások egy idő után beérnek. Kroó Norbert a holográfia példáját említi. Eredetileg egy gyönyörű ötlet volt, a térbeli fényképezés alapja, ma nincs egyetlen olyan biztonsági beléptetőrendszer vagy komoly pénznem, amelyet nem hologram védene. Vagy más: meg lehet-e mondani, melyik héten, hónapban hoznak eredményt a rákellenes kutatások? Persze hogy nem, de ma már biztosak lehetünk abban, hogy meglesz az eredmény. Úgy is hasznot hozhat a kutatás, hogy „melléktermékek” keletkeznek. Annak idején az egymillió másodperces expozícióra (ez két hét!) képes Hubble-távcsövet azért lőtték föl, hogy messzire ellássunk. A világegyetemről alkotott ismereteink jelentős részét ettől a távcsőtől kaptuk, és egy sor mellékterméke a gazdaságot is gazdagítja.
Évek óta halljuk, hogy a tudásalapú társadalom megteremtése a cél. Ehhez azonban gondolkodó emberek kellenek, nem manipulálható bábok. Gondolkodásra pedig éppen a kutatás tanít a legjobban – állítják egybehangzóan a szakemberek. Kutatás közben fejlődnek ki azok a képességeink, amelyeket az életben mindenütt tudunk használni: a problémamegoldó képesség, a modellalkotás. A kutatás ösztönöz a legjobban az élethosszig tartó tanulásra, az idegen nyelvek elsajátítására, ami viszont az anyanyelvünk szabatos és tudatos használatát segíti. Mindez közvetve fejleszti a gazdaságot és ad jó szakembereket. Aligha lehet cél, hogy visszatérjünk a szűk látókörű „tervgazdálkodó” rendszerhez.