A beszélgetésen természetesen nem csupán a kommunikáció kérdései kerültek terítékre, hanem azok a tények, hiányok, amelyek akkor is megvannak, ha a Gyurcsány-kormány hurráoptimista látásmódját nem is zavarják. Különösen üde színfoltja volt a rendezvénynek az a polémia, amelyet Veres Jánossal folytattak a jelenlévők. A pénzügyminiszter nyilvánvalóan hivatalból védte a mundér becsületét, s a gazdasági növekedés, valamint az infláció kedvező mutatóit állította előtérbe. Ismét hitet tett az euró 2010-es bevezetésének reális volta mellett. Mint mondta, szerinte az ország képes rá, hogy 2008-ra teljesítse az eurózónához való csatlakozás feltételeit, s így 2010-ben bevezethetjük a közös valutát. A népes hallgatóságban mégis megfogalmazódott egy bántó ellentmondás. Veres ugyan csatlakozott Sárközy Tamás jogászprofesszor abbéli véleményéhez, hogy az ellenzék által indukált áldatlan légkör a gátja a reformok elindításának, ám az elkerülte a figyelmét, hogy valójában saját főnökével, a jelenlegi miniszterelnökkel van vitája. Gyurcsány Ferenc óvatlanul kiadott könyvében ugyanis hitet tesz a 2010-es bevezetés mellett, azonban immár szokványossá váló pálfordulásával ma már a későbbi céldátum érdekében kardoskodik. Veres úgy látja, hogy önmagában az államháztartási hiány két-három százalékos infláció esetén nem végzetes. Az MSZP-s politikus elismerte, kockázatot jelent, ha a deficites időszak túl sokáig tart.
Csaba László közgazdász már nem ilyen kincstári derűlátással szemlélte a folyamatokat. Arra hívta fel a figyelmet, hogy még egyetlen ország sem akadt, amely kitolta volna a már elfogadott dátumot, s ez a külső befektetők számára nyugtalanító lehet. Maliciózusan azt is megjegyezte: olyan országot sem látott a világ, amely az államháztartási hiány felturbózásával izzította volna be a gazdaságát. Példaként említette Írországot, Franciaországot, Dániát és Spanyolországot, ahol inkább többlet keletkezett a gazdasági felemelkedés előtt. A Közép-európai Egyetem professzora szkeptikus volt az úgynevezett gazdasági növekedéssel szemben is. Számadatokkal illusztrálta: a növekedési pálya 2002-től lassuló trendet mutat, jelenleg 3,6 százalékot várnak a szakértők, miközben a világátlag 4,1 százalék. Az adósságállomány megháromszorozódása ugyancsak a nyugtalanító momentumok közé tartozik: míg 2000-ben 29,6 milliárd dollár volt, jövőre már 78,5 milliárd dollár lesz a tartozásunk. Ironikusan szűrte le a következtetést: a dübörgést nehezen hallani. Csaba László a folyó fizetési mérlegadatok és más mutatók alapján kijelentette: a pótköltségvetés nem ördögtől való, így a kormány jobban tenné, ha a rendezett visszavonulás útját választaná. Az a csapat ugyanis, amely félidőben 0:3-ra áll, célszerűbb, ha nem offenzív taktikával vonul ki a második játékrészre, mivel könnyen katasztrofális vereség lehet a vége. Veres János úgy vélekedett, hogy a szakmai kérdésekben – így a sürgető államháztartási reformban – egyetértésre kellene jutni, hiszen Görögországban, Portugáliában vagy Olaszországban is társadalmi konszenzus segítette elő az eurózónához történő csatlakozást.
Schmidt Máriának, a Terror Háza Múzeum főigazgatójának a felvetésére – milyen konstruktív kezdeményezéseket tesz az ellenzék felé a kormány – arra emlékeztetett, hogy Kóka János gazdasági miniszter invitációját sem mindegyik párt fogadta el. Sem az udvarias vendéglátók, sem Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke nem tromfolták le a pénzügyi tárca jelenlegi vezetőjét, hogy az ominózus konzultáció a Fidesz számára egyfajta paktum, biankó csekk aláírásával lett volna egyenlő, szó nélkül azonban nem hagyták a vissza-visszatérő szemrehányást. A volt kancelláriaminiszter mindenkinek az emlékezetébe idézte, hogy a Medgyessy-kormány megalakulásának egyik első aktusa volt a Keller László által vezetett közpénzügyi államtitkárság felállítása, amely a polgári oldal büntetőjogi szankcionálására volt hivatott.
De vajon abbamaradt-e Kellerék ámokfutásának a befagyasztásával a jobboldal adminisztratív eszközökkel történő visszaszorítása? S mennyi realitása van annak a közvéleményre oktrojált képnek, hogy az ellenzék tehet mindenről, még a folyamatosan duzzadó kormányzati bakitengerről is? Stumpf István rámutatott, hogy a Medgyessy Péter által beharangozott Jóléti rendszerváltás című kormányprogramot sem az ellenzék, hanem a jelenlegi miniszterelnök dobta ki szőröstül-bőröstül, s tette zárójelbe ezzel a reformok lehetőségét. Gyurcsányék újabb eredménye: mára az egész közigazgatás megbénult, s technikai obstrukciót tapasztalhat a társadalom, ha a jogos állami kifizetésekre kerülne sor.
Somogyi Zoltán politikai elemző lakonikusan annyit jegyzett meg, nehéz ügy, ha a kormány azon gondolkodik, hogy milyen az ellenzéke. A semmittevést nehéz ezzel magyarázni. Gazsó Tibor politológus fogalmazott a legmarkánsabban. A polgári oldalnak tett gesztusok hiányával saját sikereinek esélyét ásta alá a kabinet, s ennek igen súlyos társadalmi ára lesz. A rendszerváltás óta egyetlen kormányt sem jellemzett még ilyen mértékben az a csőlátás, hogy mindenki ellenség, aki kételyeket fogalmaz meg a kormányzati intézkedésekkel, ötletekkel szemben. Szerinte a magát baloldalinak nevező koalíció számára a csőd közeli állapotban már mindegy, hogy mi az ára a tetteinek. Ott tartunk, hogy ha bármilyen társadalmi csoport részéről igény érkezik valamire, tüstént nyilvánvalóan irreális ígéretekkel díszíti fel a mézesmadzagot a kormány. Gazsó ezért kíváncsi arra, mikor születik arról törvényjavaslat, hogy a villanyáram ára nem emelkedhet.
S hogy miért tud mégis sikereket felmutatni a kormányzat legalább a kommunikáció terén? Stumpf István szerint az elpártolt szavazók kezdenek visszaszivárogni az MSZP alá, bár igen kérdéses, ez az újabb lendület vajon meddig tart. A rendelkezésükre álló médiateret nem is ügyetlenül használják Gyurcsányék, s ez alkalmas arra, hogy elterelje a figyelmet olyan húsba vágó kérdésekről, mint hogy huszonkettőről harminchárom százalékra emelkedett a költségvetési hiány, így a büdzsé egyharmadát országgyűlési kontroll nélkül költik el. Gazsó Tibor a hatalmas médiaportfólió csatasorba állítását nevezte meg az egyik fő kommunikációs sikerfaktorként. A felmérések szerint a baloldali fölény ezen a területen 85–15 százalékos. Az pedig egy uniós országban egészen elképesztő, hogy az egzakt számok tükrében háromszáz százalékkal többet szerepel a közszolgálatinak mondott médiában a kormányoldal, mint az ellenzék. A legveszélyesebb mégis az, hogy a társadalom képtelen a médiumokból tájékozódni arról, hol tart az ország, mivel a kormány és sajtója mindent relativizál, ezáltal a demokratikus jogok gyakorlása is devalválódik. Schmidt Mária újabb szempontot vetett fel. Különösen a közszolgálati médiában míg a koalíciós szereplőkkel az ízléstelenségig szervilisek a műsorvezetők, addig a polgári politikusokat szakemberek egyszerűen nem hagyják beszélni. Egyenesen tragikomikus, hogy a riporterek rendszeresen háromszor annyit szövegelnek kérdés ürügyén, mint a behívott jobboldali vendég.
Somogyi Zoltán saját cégük, a Political Capital elemzéseire hivatkozva vitába szállt az iméntiekkel. Szerinte ugyanis az ilyen szervilis hozzáállás antipátiát kelt a nézők többségében. Példaként hozta fel az SZDSZ esetét, amely minden médiahátszél ellenére igen rossz pozíciót foglal el a parlamenti bejutásért folytatott harcban. Somogyi a jobboldal számára is megszívlelendő gondolatokat fogalmazott meg. A baloldali médiafölény tudniillik akkor is megvolt, amikor a közvélemény-kutatások szerint jelentős előnyre tett szert a legnagyobb ellenzéki erő. Ezt elforgácsolta a jelek szerint, hiszen napokon belül várható egy olyan közvélemény-kutatás, amely már döntetlen állást regisztrál a két legnagyobb párt között. Választ kell találni tehát sürgősen arra, miért nem tudott jól gazdálkodni a polgári szövetség a kormányzati sikertelenséggel.
origo.hu
Magyar Pétert nagyon leszidhatták Weber úrék - fotó
