Az elit forrásai

Formálódik a Nemzeti fejlesztési terv. A terv annyiban nemzeti, hogy a nemzet többségének szerez újabb szenvedést és nyomorúságot, a fejlesztési jelzőt pedig azzal érdemelte ki, hogy burjánzik, mint a rákos daganat. A terv kifejezés stimmel. Szerencsére, mert még csak ködös elképzelés (az agyrém pontosabban ragadja meg a lényegét), és nem kiteljesült valóság. Minden eddigi kártétele ellenére még leállítható és felváltható egy olyan tervezettel, amelyik valójában a nemzet fejlődését célozná és segítené. Sajnos még egy ideig a Gyurcsány-féle (vissza)fejlesztés blöffjeit kell elviselnünk, az infantilizmusnak, a lopott ötleteknek és a mániákus hatalomvágynak ezt a különös katyvaszát, amiből egy normális társadalomban pszichiátriai diagnózis születne, nem kormányprogram.
Felszólalt a miniszterelnök a Magyarország Európában című, zártkörű konferencián, de ott sem mondott okosabbakat, mint a nyilvánosság előtt szokott. Kijelentette: a formálódó nemzeti fejlesztési terv forrásait a szegények felemelésére és az elöl haladók támogatására kell fordítani. Szerinte a felemelt szegényekből így lesz középosztály, az elit támogatása pedig munkahelyek teremtésével járna, új piacokat nyitna, s a civil társadalomban is megerősödnék a karitatív jóakarat.
Természetesen a szegények, elesettek, lemaradók támogatása, felemelése az állam egyik, ha nem a legfontosabb feladata, amenynyiben efféle vágyak feszítik a miniszterelnök lelkét, együtt érzünk és egyetértünk vele, mi több, még az együttműködésre is hajlamosak lennénk. De az elitet, a leggazdagabbakat minek támogatnánk? Azért, mert megszokták? Hiszen támogatták már őket eleget, abból gazdagodtak meg. S mint tapasztaltuk, az „elöl haladók” mohók és telhetetlenek, a teljes nemzeti vagyonnal sem érik be, ha őket támogatjuk, a szegényeknek semmi nem jut. S a legkínzóbb kérdés; ki támogatná egyszerre a szegényeket meg a gazdagokat? Nyilván a középosztály. A végsőkig kizsigerelt, a „kifinomult” baloldaliak által lenézett, megvetett, rendszeresen megalázott középosztály. Ki más? Az a középosztály, amelyiknek jelentős része éppen csak a létminimum szintjén tengődik, de mégis zsarolható, megsarcolható, kifosztható, mert dolgozik, tanul, küzd, mert van még emberi tartása, értékrendje, s számos illúziója az igazságról, szolidaritásról, kötelességről, felelősségről. Gyurcsány azt is mondhatná, ezentúl csak azokat támogatja az állam, akik nem munkából élnek, de az rosszul venné ki magát, s a végén a szegények nem akarnának kiemelkedni középosztálybelivé.
A polgári kormány (tehetségtelen populisták gyülekezete) a szegények mellett a középosztályt is támogatta, a maga korlátozott lehetőségei szerint. (Magyarán: a realitásoknak megfelelően.) Gyurcsány a könyvében „cáfolhatatlan eszmefuttatással” ízekre szedi ezt az elképzelést. „A magyar jobboldal (…) abból a hitből indult ki, hogy a javuló anyagi helyzetű felső középosztályok növekvő jövedelme majd automatikusan »lecsorog« az alul lévőkhöz. Az elmúlt évek, enyhén szólva, nem igazolták e várakozás megalapozottságát.” Gyurcsány „elemzése”, az ő szófordulatával élve, enyhén szólva, téves. A középosztály, a magyar kis- és középvállalkozó a legnagyobb munkaadó, ez a réteg több munkaerőt alkalmaz, mint az állam és a multik együttvéve. Ám a Gyurcsány által vizionált igazságos, bátor, biztonságos társadalomban a maga életerejéből táplálkozó középosztály csak arra való, hogy dotálja a felső tízezer költekezéseit.