„A nyugati önutálat – vagy ahogy nevezem, oikofóbia – nem modern találmány, hanem egy visszatérő történelmi jelenség, amely akkor jelenik meg, amikor a társadalom túl kényelmessé válik” – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Benedict Beckeld amerikai filozófus, akivel a Mathias Corvinus Collegium által szervezett MCC Feszten beszélgettünk.
A Svédországban született, majd az Egyesült Államokban felnőtt Beckeld a Heidelbergi Egyetemen doktorált filozófiából és klasszika-filológiából, tanított Németországban és Franciaországban, jelenleg New Yorkban él, főállású íróként. Legutóbbi kötete, a Western Self-Contempt: Oikophobia in the Decline of Civilizations a Cornell University Press gondozásában jelent meg, és az első szisztematikus monográfia a kulturális öngyűlöletről.
Ez a jelenség akkor lép fel, amikor egy társadalom már békében él, nincs külső ellensége, jólétet élvez, és a szellemi tér szabad. Ilyenkor az értelmiségiek egymással vitatkoznak, és a társadalom lassan maga ellen fordul
– fogalmazott Beckeld, aki szerint mindez a második világháború után felerősödött, és mára elérte azt a pontot, ahol a Nyugat saját kulturális alapjait tagadja meg.
A megoldás azonban nem egyszerű – figyelmeztetett:
A történelem azt mutatja, hogy ha egy társadalom egyszer önutálóvá válik, ritkán áll meg ebben. A legkézenfekvőbb – bár nyilván nem kívánatos – megoldás a háború. Amikor harcolni kell, a társadalom kénytelen újra összefogni, és az önutálat háttérbe szorul.
Az Egyesült Államok példáját hozta:
Ha például kitörne egy háború Kínával, az újra felébreszthetné a kollektív önvédelmi ösztönt. Nem jó megoldás, de hatásos lenne.
Egy békés alternatívát is említett: „A saját hagyományokhoz való tudatos visszatérés – valláson, oktatáson keresztül – csökkentheti az önutálatot. Ezt láttuk Trump megválasztásakor is: csökkent a nyugatifóbia.”
A filozófus szerint azok az országok kevésbé fogékonyak az öngyűlöletre, ahol még élő az emlékezet a külső elnyomásról.
Magyarország vagy Lengyelország még emlékezik a kommunizmusra. Franciaország, Németország vagy Nagy-Britannia már nem – ott erősebb az önutálat. Ezért is nyitottabbak a nyugati országok olyan külső elemek befogadására, amelyek ellenségesek a Nyugattal szemben – például az iszlám bevándorlókra.
Beckeld szerint a nyugati társadalmak kulturális kohéziója még nem veszett el véglegesen, de egyes országok – mint Franciaország vagy Svédország – már olyan mélyre jutottak, hogy „nehéz lesz a társadalmat egyben tartani”. Szerinte az iszlám közösségek nemcsak kulturálisan, hanem politikailag is meghatározó szereplőkké váltak ezekben az országokban.
Kiemelte: az emberi természet olyan, hogy mindig kell egy „ellenfél”, amihez önmagát viszonyítja.
„Ha ez az ellenség eltűnik, a társadalom a saját tagjaihoz kezd viszonyítani, ők lesznek az új »ellenség«. Ez történik most a Nyugaton: egymást gyűlölik a társadalmon belül, és olykor még a külső ellenséget is vonzóbbnak látják” – magyarázta a filozófus.
