Nehéz helyzetbe került a spanyol szocialista José Luís Rodríguez Zapatero miniszterelnök és kormánya a merénylet következtében. Senki sem hánytorgatta volna fel neki, ha a miniszterelnök még aznap felmondja a tűzszünetet, ezzel szemben Zapatero „csak” felfüggesztette.
Évtizedek óta tart az ETA (Baszkföld és Szabadság), valamint a spanyol állam között zajló erőpróba. A spanyol diktatúrából a demokráciába való átmenet kezdete, 1975 után egy kivétellel mindegyik demokratikusnak tekintett spanyol miniszterelnök – Adolfo Suáreztől José María Aznarig – tárgyalt titokban az ETA-val, fegyver- vagy tűzszünetekben sem volt hiány, de eddig valamennyi sikertelenül végződött. A Zapaterónak tavaly március végén felajánlott tűzszünet sorsa még nem dőlt el, ezért nem jelenthetjük ki, hogy ez a próbálkozás is a többihez hasonlóan végezte – a jelenlegi merénylet ellenére sem.
A második világégést megelőző spanyol polgárháború (1936–1939) után az ország a szó szoros értelmében romokban hevert, ám az utóbbi időben Spanyolországból befolyásos ország lett: a két évtizede még nyugat-európai sereghajtónak számító félszigetország napjainkban gazdasági eredményei alapján már a hetedik (!) legerősebb országnak számít a világban. Hatalmas utat járt be tehát a polgárháborút követő Franco-diktatúra után: sikerült nagyobb zökkenők nélkül áttérnie a diktatúrából az alkotmányos királyságba a lakosság és a politikai erők közös és hallgatólagos megállapodásával. (Ennek értelmében nem bolygatják sem az úgynevezett második köztársaság, sem a polgárháború, sem a diktatúra alatt történteket.)
Egyetlen esemény zavarta meg a folyamatot: 1981. február 23-án a hadsereg és a csendőrség egy része próbált véget vetni a szerintük túl gyorsan zajló és rossz irányba tartó demokratizálásnak. Ennek fő oka a Franco halálát követő első szabad választások – 1977 júliusa – után (1978-tól) elkezdett ETA-merényletsorozat, amelynek során mintegy 300 ember vesztette életét, főleg a fegyveres erők tagjainak sorából. Az 1959-ben létrejött ETA ezekben az években a demokrácia útjára lépett Spanyolország meggyengítésével akarta elérni célját, Baszkföld elszakadását.
Az ETA a spanyol állam régi-új problémáinak egyike, amelyre évtizedek óta nem talál tartós megoldást sem az állam, sem a baszk politikai erők. Az egyik rendszeresen visszatérő kérdés a történelmi országrészek autonómiája. Csak a polgárháború és az azt követő diktatúra – 1939–1975 – után, az 1978. december 6-án tartott népszavazáson fogadták el ismét (az ország történetének kilencedik alkotmányában), hogy autonómiában részesítenek minden tartományt, mégpedig két ütemben, hogy fokozatosan közelítsen egymáshoz a történelmi tartományok és az újabb létrehozású területek önkormányzata. Az alkotmányban biztosított, autonómiát szabályozó törvények módosítása mind a mai napig kényes kérdésnek számít, és bonyolult, minden részletre kiterjedő módon változtatnak rajtuk, valahányszor napirendre kerül a téma. Az Európai Gazdasági Közösséghez való csatlakozás – 1986. január 1. – óta kivétel nélkül minden spanyol országrész gyarapodott, és 2003. október 25-én a baszkok ismét felvetették, hogy eljött az autonómia további bővítésének ideje.
Ám hiába pendítették meg elsőnek a bővítési folyamat kérdését, most utolsóként várják, hogy végre rájuk is sor kerüljön. A 17 országrész közül a legtöbb már javában tárgyal a kormánnyal a bővítésről, vagy elérte a bővített alaptörvény életbelépését. Katalóniában tavaly augusztus 9-én lépett életbe a bővített statútum, Andalúziában február 18-án népszavazást tartanak róla. Baszkföldön azonban minden megakadt.
Ennek több oka is van.
Először is a 75 tagú baszk parlamentben kialakult patthelyzet. Ez a pártok közötti jelenlegi erőegyensúly és az autonóm politikai pártok megosztottsága miatt jött létre, és most már csak a májusi helyhatósági vagy a jövő évi általános választások változtathatnak rajta. A baszk autonóm kormány ugyanis három párt – egy mérsékelt meg egy függetlenségpárti baszk nacionalista párt (a Partido Nacionalista Vasco [PNV] = Baszk Nacionalista Párt és az Eusko Alkartasuna [EA] = Baszk Szolidaritás, együttesen 29 képviselő), valamint a volt kommunisták (Ezker Batua – Izquierda Unida [EB–IU] = Egyesült Baloldal, három képviselő) – szövetségéből áll, de e koalíciónak nincs meg még az egyszerű többsége sem. Vele szemben áll két egymással is küzdő párt – akárcsak a madridi alsóházban –, a baszk Néppárt és az ugyancsak baszk szocialisták 15, illetve 18 képviselővel. Egy sehova sem tartozó párt, a Batasunából (Egységes Nép) 2000-ben kivált és az ETA fegyveres harcát elítélő Aralar egy képviselővel van jelen. Létezik egy hatodik párt is, amelyikkel egyik erő sem akar szövetséget kötni: ez az EHAK (Euskal Herrialdeetako Alderdi Komunista), a Baszkföldi Kommunista Párt. Az EHAK a 2005. évi tartományi választásokon csak azért jutott be, mert az időközben betiltott Batasuna – az ETA politikai szárnyának tekintett és hét képviselői hellyel rendelkező párt – felszólította híveit, hogy erre az addig jelentéktelen alakulatra adják szavazatukat. A Batasuna ezzel a lépéssel nemcsak azt érte el, hogy – áttételesen – újabb két hellyel megtoldotta mandátumainak számát, hanem továbbra is megkerülhetetlen tényező, és a mérleg nyelve maradt a parlamenti patthelyzet feloldásához.
A baszkföldi és a spanyol Néppárt be akarja tiltatni ezt a pártot is, de kevés a valószínűsége, hogy ezzel elérné célját, és nem jön-e létre újabb néven újabb alakulat, amellyel majd ismét végig kell játszani a hónapokig tartó betiltási procedúrát. Ráadásul a betiltott Batasuna valamilyen módon indulni akar a tavaszi helyhatósági választásokon, feltehetően ezért áll ki a most válságba került, félig-meddig titokban zajló tűzszüneti tárgyalások fenntartása mellett.
Gond van a madridi törvényhozásban is. A 350 tagú madridi parlamentben a baszk autonómiabővítő tervezet 2005. február 1-jén tartott többórás előzetes vitáján a képviselők elsöprő többséggel visszadobták Juan José Ibarretxe tervét. Az elutasítás oka: legalább tizenegy ponton sérti az 1978-ban elfogadott alkotmányt, amely csak nemzetiségként, nem pedig nemzetként ismeri el a baszkokat, de leginkább az váltotta ki a határozott elutasítást, hogy a tervezet bevezetőjében a baszk állampolgároknak adandó teljes önrendelkezési jog szerepel. Ibarretxe tulajdonképpen ki akarta húzni a szőnyeget az ETA függetlenségi követelései alól, és kevesebbet követelt, mint az ETA, de többet, mint amennyit Madridban jónak láttak megadni.
Madrid és a szocialista miniszterelnök pozícióit erősítette, hogy 2004. október elején a spanyol csendőrség és a francia rendőrség elfogta az ETA teljes vezetőségét, lefoglalta a tagjainál talált irat- és jelentős fegyvertárat, valamint pénzt. (De az ETA még abban az évben rendezte sorait, és új vezetőséget választott.) Ebből a pozícióból könnyebbnek tűnt az áhított tűzszünet tető alá hozása. José Luís Rodríguez Zapatero 2005 májusában megszerezte a madridi alsóház jóváhagyását a tűzszünethez, amit megtetézett az Európai Parlamenttől tavaly október 25-én megkapott hasonló felhatalmazással. A valószínűleg közvetítők révén, titokban zajló tárgyalások viszont nem jutottak előbbre, és az ETA már a nyár elejétől egyre türelmetlenebbül sürgette Zapaterót. Három-négy hónapot adott feltételeinek elfogadására, míg Zapatero évekre módosította a valódi eredmények várható idejét. A tárgyalások megkezdésének mindenkori feltétele a nyilvános bejelentés: az ETA vagy a Batasuna elítéli a fegyveres harcot, és az előbbi feloszlatja önmagát. Az előbbi bejelentéshez két hete járt nagyon közel a Batasuna: ha csatlakozott volna a december végén a madridi reptéren elkövetett merényletet elutasító bilbaói tüntetéshez, akkor kimondatlanul is teljesítette volna ezt a követelményt. A felvonulás jelszava ugyanis éppen az ETA által folytatott erőszakot ítélte el, a betiltott párt azonban visszakozott az utolsó pillanatban. Zapatero márciusban kikötötte, hogy a tűzszünet fenntartásának követelménye az erőszak kizárásának bármilyen formája. A felek közötti egyet nem értés jeleként a nyártól megszaporodtak a köztudatba 1992-től bekerült „kale borroka” esetei Baszkföldön és Navarrában (tulajdonképpen utcai erőszakos cselekményekről van szó, amelyek során felgyújtják a köztér valamelyik használati tárgyát: bankautomatát, szeméttárolót, autóbuszt stb.). A tavaly október elején elkövetett és az ETA-nak tulajdonított fegyverrablás, valamint az egyik ETA-fogoly hónapok óta tartó éhségsztrájkja jelezte, hogy valóban válságba jutott a béke.
Még nem tudni, használ-e vagy inkább árt a tűzszünetnek, de tavaly kiderült, hogy a Batasunán, sőt még az ETA-n belül sincs egyetértés a tűzszünet folytatásáról vagy felmondásáról. Márpedig 1977 óta – amikor kivált a politikai szárny az ETA-ból, hogy a parlamentben, békés eszközökkel képviselje a radikális baloldalt – tény, hogy mindegyik tárgyalás és fegyverszünet után levált az ETA-ról egy frakció: 1978-ban, 1989-ben és 2000-ben is.
A helyzetet bonyolítja, hogy az ügyben a spanyol szocialisták és a jobboldali Néppárt között már a baloldali kormányfő kormányra kerülése óta nincs egyetértés. A 2004-es madridi pályaudvari robbantás után megválasztott szocialista kormányfő a párt 164 képviselőjével úgy döntött, hogy az egyszerű többség hiányában a kisebbségi kormányzást választja a kockázatosabb koalíciókötés helyett a 350 tagú madridi alsóházban. Ezért a szocialista kormány parlamenti stratégiája arra irányul, hogy a Néppárt 146 fős frakcióját figyelembe véve kerülje a kétharmados többséget igénylő kérdéseket – például a Zapatero kormányprogramjában is szereplő alkotmánymódosításokat vagy az esetleges megállapodást az ETA-val –, és a kisebb frakciók alkalmi törekvéseit kihasználva kormányozzon ebben a ciklusban. Ám az ETA meggyengítése nem a jelenlegi kormányfőnek sikerült, hanem José María Aznarnak. Mégpedig az erő és az igazságszolgáltatási és rendőri eszközök kombinált alkalmazásával, a pénzügyi háttér következetes felszámolásával, Bush kormányra kerülése után pedig az Egyesült Államok logisztikai segítségét is felhasználta mindehhez. Aznar 2002-ben, országa soros uniós elnöksége alatt érte el, hogy felvegyék az ETA-t és a Batasunát az EU és az Egyesült Államok által nyilvántartott terrorista szervezetek listájára. A madridi alsóház 2002 augusztusában elfogadta az úgynevezett párttörvényt, amit elsősorban az ETA-ra és háttérszervezeteire szabtak, többek között a Batasunára. A kérlelhetetlenségnek ez a képe Zapatero engedékenysége esetén szavazatokat hozhat a Néppártnak, vagyis a másik oldalnak.
De mit akar az ETA és a Batasuna? A Batasuna természetesen az előbb említett párttörvény eltörlését vagy rá nézve kedvező módosítását, hogy ismét indulhasson a tavaszi – májusi – helyhatósági választásokon. Az ETA a területi követeléseken – az 1200-ig egy területnek számító Navarra és Baszkföld újraegyesítésén, a független baszk államon – kívül a beteg foglyok szabadon engedését vagy baszkföldi börtönbe szállítását, valamint sürgeti a kettős – az ETA és a kormány, illetve a baszkföldi pártok és az ETA között megkezdendő – kerekasztal-tárgyalásokat.
A merénylet ellenére a megállapodásra most mutatkozik esély. Az Európai Uniónak és Spanyolországnak érdeke, hogy az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) 2005-ös teljes leszerelése és az északír tűzfészek remélhető felszámolása után hosszú évtizedek múltán Baszkföldön is rendeződjön végre a helyzet. Nem véletlen tehát, hogy északír közvetítők is részt vesznek az előkészítő tárgyalásokban, és érdekes, sőt sokatmondó tény, hogy az ETA legutóbbi közleménye utalt több európai állam közvetítő szerepére. Baszkföld munkaadói szervezetének egyik vezetője is úgy nyilatkozott nem sokkal a december 30-i merénylet után, hogy a legjobb hír lenne Baszkföld szempontjából a békemegállapodás.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
