Ezerkilencszáznegyvenhét áprilisában kezdődött el a magyar– csehszlovák lakosságcsere-egyezmény végrehajtása. Következményeiben máig ható esemény. Magyarok tízezreinek kellett elhagyniuk szülőföldjüket. Helyükre pedig alföldi szlovákokat toboroztak. Nagy különbség. Onnan el kellett jönni, innen pedig az ment, aki akart. Élnek még a tanúk, a leszármazottak mind a két országban. Azok közül viszont, akik hivatalos szereplői voltak az eseményeknek, mára talán senki nem maradt. Azazhogy itt él, Budapesten Skultéty Csaba, a Szabad Európa Rádió egykori szerkesztője, aki akkor az áttelepítési kormánybiztosság munkatársa volt Jócsik Lajos mellett. A közelmúltban megjelent visszaemlékezéseiben (Vasfüggönyökön át) elmondja hat évtized előtti tapasztalatait. Célja nem a sérelmek felhánytorgatása, hanem az események felidézése, a józan számvetés.
A második világháború utáni csehszlovák állam szélsőségesen soviniszta politikát folytatott. Benes olyan államot kívánt, amelyben kizárólag szlávok élnek. E törekvését támogatta a szláv testvériséget fontosnak tartó szovjet birodalom. Ismeretes, hogy a mintegy hárommillió németből szinte hírmondó sem maradt, a magyaroktól pedig elvették állampolgári jogaikat, kényszermunkára hurcoltak őket a cseh tartományokba. Ezután következett a nagyhatalmak által Magyarországra erőltetett lakosságcsere. Vagyis a háború befejezése után is folytatódott a kirekesztés politikája. Közös múltunknak van mind a két oldalon számos tragikus sérelme. Őszintén kell beszélni róluk, meghallgatva egymást. Nem feledkezvén meg arról sem, hogy nemcsak sovén csehszlovák állam volt akkor, hanem a vegyes lakosságú vidékeken néhány olyan szlovák ember is, aki a házába fogadott magyarokat, így mentvén meg őket a kitelepítéstől. Egy szó köszönet bizonyosan megilletné őket, talán él még közülük valaki.
origo.hu
Ismét beszorult egy gyerek az 56-os emlékműbe Zuglóban – videón a mentés
