Segítheti az építkezést külső szervezet, és az új közösség lehet olyan nagyobbnak is része, amelyik megfelelően erős ahhoz, hogy támogassa a templomépítést. Zalaegerszegen ez történt, bár e város sok tekintetben eltér az országos átlagtól. Talán mert erős lelkipásztori munka teremtett alapot a múlt század első felében, így a tudatos vallásüldözés viszonylag kevesebb kárt okozott, mint az ország más részein. Zalaegerszegen – a 2001-es népszámlálási adatok szerint – mintegy nyolc százalékkal többen tartották magukat vallásosnak, mint Ózdon, 13 százalékkal többen, mint Szegeden, 23 százalékkal többen, mint Hódmezővásárhelyen. A beszédes számok mögött felsejlik Mindszenty József alakja is, aki 1919-től dolgozott Zalaegerszegen, 1921-től 1944-ig irányítva a város plébániáját. A szombathelyi egyházmegye püspöki biztosaként 19 új templomot, hét plébániaépületet, kilenc misézőhelyet és 12 iskolát építtetett Zalában.
Hatvanhárom év elteltével az eredmény is kézzelfogható. Ahogy lehetőség nyílt rá, a rendszerváltást követően új katolikus templom épült a kertvárosban. Nemesen egyszerű, középtornyos, gótizáló épület. Teljesen elkészült, javarészt már a tereprendezési munkák is befejeződtek, csupán néhány kisebb feladat vár megoldásra. Az új templom sekrestyéjében beszélgetünk Stróber László apátplébánossal.
– A kertvárosi templom építésének története 1989-re nyúlik vissza – mondja a plébános. – Akkor történt az első kísérlet, hogy a zalaegerszegi kertvárosban, amely 15 ezer embernek ad otthont, új templom épüljön. Ekkor azonban – anyagiak hiánya miatt – nem valósult meg a terv. Szentmisét 1992-től tartottunk az itt lakóknak az Apáczai Csere János Központban. Amikor hozzáfogtunk a templomépítéshez, már élő közösségünk volt. Az alapokat 2002 szeptemberében tettük le. Ezt erőgyűjtés követte, majd 2003-ban kezdődött el az építkezés, és másfél év alatt elkészült a templom.
Országos viszonylatban az sem nevezhető általánosnak, hogy a templomépítés költségének oroszlánrészét, hetven százalékát a plébánia közössége állta. A legnagyobb áldozatot a hívek hozták, nem csoda, hogy magukénak érzik a kertvárosi templomot. Alapos megfontolás után a Katolikus Gyűjteményi Központ akkori vezetőjének, Farkas Attilának a segítségével készültek el a mai tervek, méghozzá zalaegerszegi mérnök, Czigány István jóvoltából. A templomszentelésre annyian jöttek el, hogy nemcsak a templomba, de az altemplomba sem fértek el a hívek. Akik az altemplomban követték a szentmisét, kivetítőn láthatták az eseményeket.
A templom alapterülete 440 négyzetméter, és az épület három részre tagozódik: a főhajóra, a kápolnára és a sekrestyére. A sekrestye fölött van még egy közösségi hely, amely 30–40 ember befogadására alkalmas. Hittanórákat, csoportos foglalkozásokat, jegyesoktatást lehet tartani benne. Az altemplomot pedig urnatemetésre és koporsós temetésre is alkalmassá tették.
Ma nyolc–tízezer ember tartozik a templomhoz, ami azt is jelenti, hogy nemcsak az itt élők látogatják, hanem a környék lakói is. Körülbelül hatszáz ember fér el benne. Amikor a felszentelés után elkezdték a liturgiát, azt gondolták, hogy vasárnap elég lesz egy szentmise. Az élet azonban rácáfolt erre a várakozásra. Hamarosan kiderült, hogy kettőt kell tartaniuk.
– Ez polgárosult vidék – magyarázza az okokat Stróber László –, és mindmáig érződik Mindszenty József lelkipásztori munkájának hatása. Sok mindent épített zalaegerszegi évei alatt: neki köszönhető a zalaegerszegi ferences templom, ő hozta létre a Notre-Dame zárdát, a mostani Mindszenty-iskolát, amely általános iskola és gimnázium egyben. Ő építtette az Országos Nép- és Családvédelmi Alap támogatásával megvalósuló ONCSA-házakat, sorházat a nagycsaládosoknak. Ezt megelőzően alapította meg az öregek napközi otthonát. Emellett gondoskodott huszonöt zalaegerszegi diákról, akiknek a taníttatását finanszírozta, és az asztalánál étkezhettek. Gondja volt a katolikus sajtóra is, és külön utcaapostolságot szervezett, hogy segíteni tudjon a rászorultakon. Az új templom Mindszenty emlékére épült, és a Szűzanya szeplőtelen szívének tiszteletére szentelték föl. Érthető, hogy a plébániának nagyon fontos Mindszenty boldoggá avatása, minden héten külön imádkozunk ezért.
Míg a zalaegerszegi kertvárosi templom a nagy hagyományokkal rendelkező, összetartó és szervezett egyházközség adakozó kedvének, munkájának gyümölcse, addig a magyar evangélikus közösség új templomai a vezetés központi döntésének következtében épültek meg. Példa erre a szentendrei új evangélikus templom, amely épp annak köszönheti létét, hogy az egyház felismerte a templomok integrálóerejének, közösségképző funkciójának fontosságát, és megteremtette annak lehetőségét, hogy a régi helyén új templom épülhessen.
Ez az épület – a város régi barokk templomaihoz képest – szerényen húzódik meg a Bükkös-patak partján. Története sok tekintetben rendhagyónak mondható. „Elődjét” 1950-ben építették a szentendrei hívek. A körülmények nem kedveztek a tartós munkának, és a templom a kilencvenes évekre olyan állapotba került, hogy nem lehetett megmenteni. Lebontották tehát, és újat építettek helyette. Az építés történetéről és a szentendrei evangélikus gyülekezetről az itt szolgáló lelkészszel, Novotny Dániellel beszélgettünk.
Szentendre újabb kori története során mindig vegyes vallási közösség volt, a szerb dominancia a XX. századra megszűnt. Az evangélikusságnak nincs hagyománya a városban, a környéken is inkább katolikus svábok és szlovákok laktak. Evangélikusok legföljebb az országos népesség arányában vannak jelen, ami kissé túlbecsülve öt-hat százalékot jelent. Így a helyi evangélikus gyülekezet története sem régi, de 1947–48 körül már önálló közösséget alkottak, és 1950-től volt állandó lelkészük. A mostani helyén álló régi templom megépítésekor egy gyülekezetre hagyott házat cseréltek el a patakparti területre, de hiába kuporgatták össze az építőanyagot: a háború alatt minden elveszett. Végül 1950-ben tudták felépíteni a templomot, talán a gyors elhatározás és munka volt annak záloga, hogy a politika nem avatkozott közbe. Csakhogy az épület gyenge minőségű anyagokból készült, nagyon kicsi volt, és a kilencvenes évekre állandó gondot jelentett a fenntartása.
Az évtizedekig itt szolgáló Szentpéteri Péter tartotta a búcsú-istentiszteletet – emlékezik Novotny Dániel –, majd lebontották az épületet. Az új templom terveinek elkészítésére országos tervpályázatot írtak ki, amelyre igényes tervek érkeztek, és végül a kuratórium Kocsis József Ybl-díjas építész terveit fogadta el. A templom javarészt helyi anyagokból épült: lokálpatrióta műalkotás született. Felszentelése 2004 augusztusában volt.
– Másfajta elrendezésű az új templom és parókia, mint a régi – mutatja Novotny Dániel. – Régen az utca felől volt a bejárat, és a mai parókia helyén állt a templom. Most ez megfordult: kis belső udvar keletkezett a patak partján. A templom keletelt, és az az érdekessége, hogy nyilvánvalóan modern, ugyanakkor a legősibb módon hagyományos. A dél-itáliai szarkofág formát követi, szélessége és magassága egyforma. A belső festés jelzi, hogy a szarkofág teteje elválik, és ez az üresség a húsvéti feltámadás jelképe: nincs holttest a szarkofágban, hanem mi, a hívők vagyunk bent. Ugyanezt jelképezi az oltár. Másik fontos szimbólumunk a rózsaablak labirintusa, amelyet Jávor Piroska tervezett. Az útvesztő az emberi életút zarándoklatát jeleníti meg, annak nehézségeit és veszélyeit.
S hogy milyen a gyülekezet? Kicsi, családias közösség Novotny Dániel szerint. Budakalásztól Visegrádig tartoznak ide a hívők. A népszámlálás alapján 1100 evangélikus él a térségben. A gyülekezeti nyilvántartás szerint majdnem ötszáz fő tartozik a templomhoz, az aktívak száma kétszázötven fő; egy átlagos vasárnap negyvenen–ötvenen jelennek meg az istentiszteleten. Közöttük sok a fiatal családos, de a közösségben, mint a városban általában, nagy a fluktuáció. Viszont az új templom megépülte óta megnégyszereződött az ide járó hívek száma, és a gyülekezet folyamatosan bővül. Különösen a fiatalok számára vonzó ez a szép környezet, sokan jönnek ide esküvőt tartani Magyarország távoli részeiről is. Egy balatonfüredi család például a nagy távolság ellenére is ehhez a közösséghez kötődik.
A templomot egyre többen fedezik föl, különleges akusztikája miatt gyakran tartanak benne hangversenyt.
– Tavaly nyáron a Szentendre éjjel-nappal nyitva elnevezésű rendezvényeihez csatlakoztunk mi is – mondja Novotny Dániel. – Egész éjjel nyitva tartottuk a templomot, és rendeztünk interaktív játékot, amely a tékozló fiú történetén alapult. Tizenkét állomás volt, mindegyiknél elhangzott egy rész a Bibliából. A három este alatt három–négyszáz ember járta végig ezt az utat, és sok pozitív visszajelzést kaptunk. Talán adott valamit a város esti kavalkádjában, ha az ide betérők elgondolkodtak néhány alapvető emberi értéken.
A szentendrei új evangélikus templom már első ránézésre is jelentősen különbözik az 1950 előtt épített magyarországi evangélikus templomoktól. Külseje, belső beosztása annyira eltérő, mintha nem is csupán fél évszázad, hanem sok száz év állna mögötte. Hogy mi ennek a változásnak az oka, arról Krähling Jánossal, a BME építészettörténeti tanszékének docensével beszélgettünk. Az egyetemi oktató maga is templomépítő, a közelmúltban sikeres előadásokat tartott a kortárs magyar templomépítészet tanulságairól, könyvet szerkesztett kollégájával, Vukoszávlyev Zoránnal a rendszerváltás után épült evangélikus templomokról. Krähling János elmondja: a legújabb kori evangélikustemplom-építés meghatározó alakja Sándy Gyula (1868–1953) volt. Csaknem hatvan templomot tervezett. Konzervatív stílusú, kései historizáló templomokat reneszánsz pártázatokkal, homlokzati, középtornyos, hajós megoldással – bár sok modern szerkezeti megoldást is alkalmazott. Ebben az időszakban bontakozott ki Európában a modern templomépítészet, de ennek nem volt igazán fogadtatása itthon. A második világháború után nem sok templom épülhetett hazánkban, 1950 előtt csupán néhány kései Sándy-alkotás, majd a szocializmus éveiben pár „kirakattemplom”, mint a csengődi vagy a hernádbüdi, amelyek a nem létező vallásszabadság demonstrálását jelentették a kultúrpolitika számára. Mindkettő inkább a XIX. századi építészeti hagyományokat követte, nem a XX. századit. Az egyház csak úgy építkezhetett, ha a tervezett helyett leadott egy másikat, ezért nemigen épültek új templomok.
– A rendszerváltás fordulatot hozott a templomépítés terén – mondja Krähling János. – Ehhez szükség volt az anyagi háttér megteremtéséhez is, ami elsősorban német támogatással tudott megvalósulni. A támogatásokhoz feltételül szabták, hogy a gyülekezeti életet és munkát segítse az új templom vagy egyéb létesítmény. Ez a megkötés végül is hasznos volt, és arra ösztönözte az egyház vezetőit, hogy végiggondolják a magyar evangélikusok helyzetét és lehetőségeit.
Az evangélikus egyház rengeteg hívet veszített 1945 után. Ennek több oka is volt. A német és szlovák kitelepítések érzékenyen érintették az egyházat, Baranya és Tolna evangélikus lakossága szinte megszűnt, az itt maradottak elvándorlása és a szekularizáció is nagy érvágás volt. A falusi közösségeknek a téeszrendszer jelentette a kegyelemdöfést, hiszen a falusi gazdák minden vagyonukat elvesztették, így nem volt lehetőségük a templom és a lelkész támogatására.
Az evangélikus egyház ilyen körülmények között a rendszerváltás után elsősorban arra törekedett, hogy nagyvárosokban és azok közelében építsen új templomokat. Budapest mellett kiemelt terület a Balaton környéke, másodlagos missziós feladat az ott nyaralók lelki gondozása.
Építészeti szempontból igen fontos volt, hogy a lehetőségek megnyílásával, 1990 után, Harmati Béla püspök elnök ragaszkodott ahhoz, hogy az új templomok építtetése építészeti tervpályázaton keresztül valósulhasson meg. Szakmai szempontokat képviselő építészeket hívtak meg a testületbe, bevonták az építészkamarát, a település főépítészét, az egyház építési osztályát és a lelkészeket. Ennek köszönhetően bár viszonylag kevés evangélikus templom épült, ám ezek nagyon kvalitásos épületek.
Krähling János hangsúlyozza: az új templomoknál fontos cél volt, hogy közösségi épületté, gyülekezeti központtá váljanak, s ebbe természetesen beletartozik a parókia is. A szakrális tér és az egyéb alkalmakat befogadó gyülekezeti terek összekapcsolhatósága jól mutatja az új épületek tervezőinek szemléletváltását a régiekéhez képest.
Sokféle új templom épült az elmúlt tizenhat évben országszerte; eltérő közösségi hátterekkel, különböző anyagi lehetőségekkel és más-más művészi megoldással. A történelmi egyházak több száz új templomáról elsősorban a közelben élők és a közösséghez tartozók tudnak, a tömegtájékoztatás hírérzékenységét néhány száz vagy ezer fős közösségek eseményei legföljebb extremitások esetén keltik fel. Egy-egy templom építésében azonban – hacsak nem valamilyen egzotikus keleti vallás építményéről van szó – semmi különleges nincs, s így egyik elkészültéből, fölszenteléséből sem lesz országos hír. Valami fontos üzenetük azonban biztosan van mindenki számára az új templomoknak: a belső tartalékok nagyságát mutatják, és azokat a lehetőségeket, amelyek a történelmi egyházak előtt állnak.
Vége
origo.hu
Tiszás aktivisták vehetik ki a szavazólapokat a postaládákból
