Komoly szigorításra készül a BKV?

2007. 04. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több mint ezer dolgozót is elbocsáthatnak a BKV Zrt.-től az Antal Attila vezérigazgató által jegyzett, úgynevezett reorganizációs javaslat alapján – adta hírül tegnap a távirati iroda név nélkül nyilatkozó fővárosi képviselőkre hivatkozva. Eszerint a közlekedési társaság a jelenlegi több mint 13 ezer alkalmazottja közül a fizikai dolgozóknál kevesebb mint 10 százalékos, a szellemieknél pedig több mint 20 százalékos létszámleépítést tervez. A BKV átszervezését a tavaly decemberben, jelentős részt a fővárosi ellenzék támogatásával megválasztott vezérigazgató jövő kedden terjeszti az MSZP–SZDSZ-es városvezetés elé.
Ismeretes, Antal Attilának száz napot adott a főpolgármester a cég átvilágítására, a javaslatok kidolgozására. Az új vezetőtől költséghatékonyabb gazdálkodást, a működésben tapasztalt párhuzamosságok megszüntetését várja a tulajdonos önkormányzat.
Regőczi Miklós, a BKV kommunikációs igazgatója lapunk kérdésére kijelentette: a vezérigazgató már ismertette elképzeléseit a menedzsmenttel, a cég üzemi tanácsával, a szakszervezetekkel. – A város vezetői elé terjesztett javaslatban szó sincs leépítendő százalékokról, az információ vélhetően csak egy nem hivatalos munkaanyagból származhat. Az átszervezés az új vezetőség egyik legfontosabb feladata, és ha annak irányát elfogadják, az előterjesztés az illetékes bizottságok, majd a Fővárosi Közgyűlés áprilisi ülése elé kerülhet. A tényleges egyeztetések ezután kezdődnek a szakszervezetekkel a kollektív szerződés alapján, azonban egyelőre azt kell megvizsgálni, hogy mekkora létszámtartalék van a társaságon belül. Június végéig döntünk konkrétan arról, hogy a jövőben kinek, hol és mi lesz a feladata, ki az, akit a jövőben is alkalmazunk, és ki lesz, akitől megválunk – fogalmazott Regőczi Miklós. Lapunkkal közölte: a vezérigazgatói javaslat többek között tartalmazza a bevételek növelését célzó intézkedéseket, így például az érvényes jegy és bérlet nélkül utazók jelenlegi 2500 forintos pótdíjának duplájára emelését.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.