Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat ellenőrzi majd, hogy a kórházak eleget tettek-e annak az előírásnak, amely szerint február 15-ig a betegágyakhoz kóddal és biztonsági kulccsal nyitható széfeket kell felszerelni – közölte Horváth Ágnes egészségügyi miniszter. A tárcavezető elmondta, a jogszabály nem írja elő pontosan, hogy a széfek milyen méretűek legyenek, milyen anyagból készüljenek, s pontosan hová szereljék azokat. Erről a kórházak maguk dönthetnek. Szólt arról is, az egyeztetéseken megállapodtak abban, hogy nem kell széfet szerelni például a csecsemő-, a pszichiátriai vagy az intenzív osztályokon található ágyak mellé. A miniszter úgy számolt, hogy a „biztonsági dobozok” beszerzése kórházanként négy-öt millió forintból megoldható. Horváth Ágnes egy tegnapi sajtótájékoztatón bemutatott egy széfet a sajtó képviselőinek, amelyet elmondása szerint alig kilencezer forintért vásároltak. Az összköltséget 500-600 millió forintra becsülte, s – mint mondta – ezt az összeget már átutalták a kórházaknak. Kitért arra: jelenleg az intézményekben más módszerrel, például központi trezorral védekeznek a lopások ellen, ami nem jó megoldás.
Simon Tamás, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főosztályvezetője elmondta: évente a hatóságok 1400-1700 olyan lopásról szereznek tudomást, amely egészségügyi intézményben történik. Tavaly 1596 esetet regisztráltak, amelyből 1235 kórházban történt. Az összesen okozott kár 132 millió forint volt, s ebből csupán hárommillió térült meg.
Korábban Varga Ferenc, a Magyar Kórházszövetség elnöke lapunknak adott nyilatkozatában kifejtette: számtalan problémát felvet ez az előírás. Példaként említette: sok helyen technikailag nem lehet megoldani, hogy a széfet a falba helyezzék, ott ugyanis vezetékek futnak. Az éjjeliszekrény tetejére viszont nincs értelme elhelyezni, mert onnan bárki elviheti a könnyű „dobozt” – vélekedett. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az Egészségügyi Minisztériumtól kapott pénz csak a széf árát fedezi, az esetleges beszerelés költsége a falba az intézményeket terheli.
Múlt héten készített körkérdésünk szerint sok helyen még el sem kezdték a széfek beszerzését, igaz, a beszállítók már az „ajtóban toporognak” ajánlataikkal. Azt egyelőre nem tudni, hogy számíthatnak-e valamilyen büntetésre azok az intézmények, amelyek nem tesznek eleget február 15-ig az előírásnak.
A viharok miatt az egész országra kiadták a figyelmeztetést csütörtökre + videó
