Retró
Jól működik a BKV, ez abból
a figyelmességből is látszik, hogy a forgalmas belvárosi
járatokon újra feltűntek
a 25 éves Ikarusok. Magas lépcsőjükkel örömet okoznak az időseknek, a mozgássérült és
a kisgyermekes utasoknak. Egy buszjegy ára alig negyvenszeresére emelkedett közben.
APEH-revizorok előzetesben?
APEH-revizorokat helyeztek előzetes letartóztatásba Szabolcsban. Az adóhivatalnokok
a gyanú szerint vállalkozókat fenyegettek meg azzal, hogy ha nem fizetnek, vagyonosodási vizsgálatot indítanak ellenük. A rendőrségen több személy ellen indult eljárás
az ügyben. (RTL Klub)
Leállt a forgalom a Nyugatiban
Kis időre leállt a vasúti forgalom a Nyugati pályaudvaron tegnap este, mert a tűzoltóság kérésére lekapcsolták a felsővezeték-rendszert. Később kiderült:
a tűz nem a kábelalagútban keletkezett, hanem néhány rongy kapott lángra az épület alatt, egy kis helyiségben. (MN)
Elgázolt gyalogosok
Életét vesztette az a gyalogos aszszony, akit autóbusz ütött el tegnap reggel Pécsett. A busz a megállóba akart beállni, de felhajtott a járdára. Meghalt az a nő is, akit Szeged határában a 47-es főúton egy személyautó elgázolt. Izsófalván az út közepén feküdt egy férfi, amikor egy autó elütötte; a helyszínen meghalt. (MTI)
Hamis tízezresek
Hamis tízezerforintossal fizetett egy 13 éves fiú Nagykállóban, s a rendőrök az igazoltatása során egy másik bankjegyet is találtak nála. A kamasz elmondása szerint guberálás közben találta a hamis pénzt, az egyik tízezresért bort vett, s a másikkal is megpróbált vásárolni, de nem tudtak neki visszaadni a pénzből. A fiút tanúként hallgatták ki. (MTI)
Morvai Krisztina könyve
Morvai Krisztina holnap 18 órakor a Fidesz budapesti, XIII. kerületi irodájában (Gömb utca 7.) mutatja be és dedikálja Magunkfajták című új könyvét. A kötet a helyszínen megvásárolható. (MN)
Djokovics ráijesztett a családjára, majd röviden felelt: erre számít Sinner ellen
