Tóth Károly nem akar fémkordont

A Kossuth téren sem látnék szívesen újabb fémkorlátokat, illetve teljes korlátozást, azt viszont igen, hogy az ottani demonstrációk szervezőinek előírják: milyen feltételek és garanciák megléte esetén tüntethetnek az Országház előtt, és amennyiben ezeket megszegik, az milyen anyagi következményekkel járhat – állította a Magyar Nemzetnek nyilatkozva Tóth Károly szocialista képviselő.

Zsebõk Csaba
2008. 01. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Indítványozom, hogy februárban kezdjünk érdemi egyeztetést a gyülekezési törvény szükséges és lehetséges változtatásairól – tudta meg lapunk Tóth Károlytól, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista alelnökétől. Szerinte a testület tagjainak végig kellene beszélniük, milyen mértékű változatásra látnak esélyt, milyen értékrendet tartanak követendőnek, és milyen mértékű kompromisszumra hajlandóak. A baloldali honatya úgy véli, hogy a Kossuth téri demonstrációkat szigorítani hivatott szabályozás például a Legfelsőbb Bíróság előtti területen is követendő.
Felvetettük, hogy a múlt héten Szabó Máté ombudsman beszélt arról: a gyülekezési törvény azért is módosítandó, hogy a rendőrségnek ne kelljen mérlegelés nélkül, azonnal feloszlatnia minden jogellenes demonstrációt, vagyis lehessen spontán, be nem jelentett tüntetéseket tartani. A nemzetbiztonsági bizottság alelnöke úgy vélekedett: tisztázni kell, mi is az a spontán tüntetés, szerinte ugyanis nem más, mint gyors reakció egy váratlan eseményre.
Megtudtuk, hogy a szocialista honatya ugyancsak javasolja: a bizottság vizsgálja meg az utóbbi időben elszaporodó, a politikai közélet jobb- és baloldali szereplői elleni támadások, fenyegetések megelőzésének és az elkövetők felderítésének lehetőségeit, meghatározva a világos mozgásteret a bűnüldöző szervek számára. Az MSZP már támogatásáról biztosította Szabó Máténak, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának javaslatait a gyülekezési törvény néhány pontjának újragondolásáról, benne a Parlament előtti tüntetések engedélyezésének újragondolását – emlékeztetett egyébként a távirati irodának tegnap eljuttatott sajtóközleményében Tóth Károly.
Ismeretes, Szájer József és Gál Kinga fideszes európai parlamenti képviselők a múlt héten arra szólították fel az állampolgári jogok országgyűlési biztosát, hogy vonja vissza a Kossuth téri tüntetést korlátozni kívánó javaslatát. Az MDF viszont támogatásáról biztosította Szabó Máté kezdeményezését.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.