Kacsaposta és böllérkés

Ha falusi témájú dokumentumfilmeket néz az ember az idei filmszemlén, röpül az idő. Mi, magyarok kiválóan tudunk falut fényképezni. Nagyszerűek a képkivágások, jó ritmusúak a snittek, szépek a színek, ugyanúgy és ugyanaz érdekli képi szempontból az operatőrt, a rendezőt és a nézőt. A témák kibontása tekintetében már nem mindig ennyire idilli az összkép.

Böszörményi Zsuzsa és Kai Salminen Hosszú utazás című alkotását sokan tartják az idei szemle egyik legjelentősebb versenyfilmjének. Az is bizonyítja ezt, hogy – mint néhány más film esetében – az ismétlővetítésre megtelt rá a legnagyobb moziterem. A témaválasztás nagyon szerencsés: a hatvan évre – legutóbb Ukrajna és Szlovákia között – szögesdróttal kettérekesztett magyar falu, Szelmenc múltja, jelene nemcsak magyar, hanem európai uniós ügy, amellyel még az amerikai szenátus is foglalkozott. És alkalmas arra is, hogy jellegzetes alapélményünket, a múlt történelmi sebeivel terhes, tragikomikus közép-európai abszurdot megjelenítse. A stáb briliánsan egyensúlyoz a komplex téma rétegei között, nem célja, hogy démonizáljon, bármit önerőből túldramatizáljon vagy túlpolitizáljon. Mindent csak úgy mondat el a határ két oldalán élőkkel, ahogy az a mindennapokban volt és van, a határ két oldala között ingázó kacsapostával, az ukrán politikai kézi vezérléssel meg az egész életek munkáját, kuporgatását lenullázó zárolt bankszámlákkal együtt.
Kovács Kristóf provokatív című alkotása, a Malaccal teljes szintén falusi film, amelyben egy ormánsági község böllércsapata készül a nemzetközi böllérversenyre. Az operatőri munkára most sincs panaszunk, a film ritmusa is találkozik a falu lüktetésével. A téma feldolgozása azonban problémás. A rendező előre eldöntötte, hogy a falusiak, akiknek az életében talán ez a böllérverseny az egyik legnagyobb sikerélmény, röhejesek, kisszerűek, naivan barbárak. Az sem mozdít meg benne semmit, hogy többször is elmondják: tájegységük sajátos ételeit akarják megmutatni a közönségnek. Ami pedig ma trendi törekvés még urbánus körökben is. Így sikerül korszerűtlen filmet készítenie, amelyet a hozzá hasonlóan pökhendi, szemellenzős közönség idétlenül végigvihog. Azt már számon sem merem kérni rajta, hogy az egy villanásig mutatott, honfoglaláskori viseletben pompázó, táltosdobos résztvevők sem keltik fel egy-két kérdés erejéig az érdeklődését. Pedig a magyar disznótornak az államalapítás tájáig, sőt még korábbra, a Medve-torig visszavezethető szakrális dimenziói vannak.
(Hosszú utazás – dokumentumfilm. Rendezte Böszörményi Zsuzsa, Kai Salminen, gyártotta a BGB FILM. Malaccal teljes – dokumentumfilm. Rendezte Kovács Kristóf, gyártotta a Polluxfilm.)