Új felvonás a biztosító kontra pénztár vitában

Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője úgy nyilatkozott, hogy az egészségbiztosítási törvényben, amelyet február 11-én szeretne ismét elfogadtatni az Országgyűléssel a koalíció, nincs szó több biztosítóról, profitorientációról és kötelező jellegről. Nincs szó több biztosítóról, mert – mint mondta – „úgynevezett helyi pénztárak működnek majd, amelyek egységes biztosítási díjat szednek, és az eddig ingyen járó szolgáltatásokat továbbra is ingyen kell majd adniuk. Azért sem lehet őket biztosítónak nevezni, mert nem a biztosításról kötnek alkut a pácienssel, hanem kezelik a pénzt.”
Nézzük sorban. A társadalom és a szakma jelentős része által elutasított törvényjavaslat szerint a biztosítópénztárak nem szednek majd egységes biztosítási díjat, bevételeik között ilyen tétel nem szerepel. Ezzel szemben az államtól az úgynevezett fejkvótaösszeget kapnak majd, vagyis az állampolgárok és a munkaadók által befizetett járuléköszszeg pénztártagonkénti felosztási arányában kiutalt összegből gazdálkodnak és termelik meg a nyereségüket is. Hogy az eddig ingyen járó szolgáltatásokkal mi a helyzet? Meglep, hogy frakcióvezető asszony szerint eddig ingyen kaptunk egészségügyi szolgáltatást. Ha jól emlékszem, az elmúlt évtizedek alatt milliókat fizettem egészségbiztosítási járulék címén. De ha úgy vesszük, hogy a kockázatközösség és a szolidaritás okán az egészségügyi szolgáltatás tényleges nyújtásakor eddig nem kellett fizetni, még akkor is téved a frakcióvezető aszszony. Nyilvánvalóan lesznek olyan alapszolgáltatások, amelyekért a kórházba kerüléskor vagy a szakrendelésen nem kell fizetnünk, ezek körét azonban a végrehajtási rendeletek törvényellenesen elhalasztott kidolgozása miatt nem ismerjük. Ugyanakkor számos, eddig ingyenes szolgáltatás – minden bizonnyal – csak külön díjfizetés ellenében lesz lehetséges.
Miről is rendelkezik a törvényjavaslat? A 77. § (3) bekezdés egyértelművé teszi a fizetős egészségügyi szolgáltatás bevezetését. „Az egészségügyi szolgáltató köteles a honlapján közzétenni és jól látható helyen kifüggeszteni a térítési díjak feltüntetésével a szolgáltatónál térítési díj fizetése mellett igénybe vehető szolgáltatások jegyzékét és azok díját, továbbá a szolgáltatás megkezdése előtt a pénztártagot tájékoztatja az indokolt és az általa igényelt térítésköteles szolgáltatások díjáról.” Ez tehát azt jelenti majd a gyakorlatban, hogy a befizetett járulékaink fejében bizonyos gyógyítási folyamatokért nem kell ugyan fizetnünk, de az úgynevezett alapszolgáltatásokon kívüli gyógyító tevékenységért külön fizetési teher lép fel. Ez a díj pedig pénztáranként, vagyis biztosítónként eltérő szolgáltatási kört takar majd. De a fizetős szolgáltatás tényét erősíti a törvényjavaslat 2. § (4) bekezdése is: „Az egészségügyi szolgáltatások igénybevételéért a pénztártagok kizárólag az e törvényben, az Ebtv.-ben meghatározott esetekben és e törvények felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban meghatározott mértékben kell térítési díjat fizetni.” Hol van tehát az eddigi ellátásbiztosítással azonos megoldás? A pénztárnak csúfolt biztosítók az egészségügyi szolgáltatóval, tehát a kórházzal, más egészségügyi intézménnyel kötött megállapodásban rögzítik majd, hogy milyen beavatkozásokat számolnak el a járulékunkból megkapott fejkvóta terhére, és melyek azok, amelyeket nyereségük biztosítása érdekében már nem finanszíroznak ebből az összegből. Mi az, amiért már nem vállalják a kockázatot, hanem a gyógyító tevékenységért a betegnek külön kell fizetnie.
Tény, a biztosítónak érdeke lesz, hogy a beteg minél előbb meggyógyuljon, azonban a kockázatviselése és a nyereségérdekeltsége okán arra kell törekednie, hogy a gyógyulás minél olcsóbb beavatkozások és gyógyszerek, rövidebb időtartamú kúrák hatására következzen be. Hiszen gyógyultnak mondható az az érszűkületes beteg is, akinek a lábát amputálják, ahelyett, hogy drága érplasztikai műtéttel megmentenék azt. A beteg javára az általános terápiás rendtől az orvos ugyan eltérhet majd, de ha a biztosító ehhez az eltéréshez nem járul hozzá, nem köteles a többletköltséget megtéríteni. Azaz, ha például a kedves beteg nem akarja amputáltatni a lábát, de a pénztárnak látszó biztosító másképp dönt, úgy a lábmentő beavatkozás elvégezhető ugyan, de a többletköltséget minden bizonnyal a beteg állja. Ha tudja (törvényjavaslat, 56. §). Valóban így lett volna eddig is? Egy pénzügyileg érdekelt szervezet döntött arról, hogy egy kisnyugdíjas lába megmenthető-e a kockázatközösség keretén belül, évek hosszú sora alatt befizetett járuléka terhére? Valóban nem történik változás? És mi ez, ha nem kockázatvállalás a pénztár részéről? Kockázatvállalás, amennyiben sakkoznia kell, hogy a részére folyósított fejkvótából jut-e majd mindegyik betegnek a lehető legmagasabb szintű ellátásra, és drukkol közben azért, hogy a fejkvótából maradjon a nyereségre is.
A polgári törvénykönyv szerint a biztosító meghatározott jövőbeni esemény bekövetkeztétől függően bizonyos összegnek a megfizetésére vagy más szolgáltatás teljesítésére vállalkozik, míg a biztosított díj fizetésére kötelezi magát. A pénztárak meghatározott jövőbeni esemény (betegség) bekövetkeztétől függően folyósítanak meghatározott összegeket az egészségügyi szolgáltató részére, és a biztosított magánszemély ezért egészségügyi járulékot, azaz meghatározott összeget fizet. Ismerjük ezt a gyakorlatot a gépkocsi- vagy a háztartási biztosítások kapcsán, még ha az egészségügy területén bonyolultabb is lesz a szerződéses rendszer. Egyszer már elmondtam nyilvánosság előtt, most megint megteszem: attól, hogy a bablevest húslevesnek hívjuk, a bableves bableves marad. Amennyiben azonban igaz az az állítás, hogy ezek a felállítandó szervezetek csupán pénzt kezelnek, és nem biztosítók, miért kell pénztáranként évente mintegy 1–1,5 milliárd forintnyi költség szabad elszámolását, és összességükben mintegy 80 milliárd forintnyi nyereség kivételét biztosítani a számukra? Nem túl nagy ellentételezés ez egy egyszerű pénzkezelésért az állam részéről az állampolgárok befizetéseinek a terhére? Vagy lehet, hogy mégis a biztosítási kockázatvállalás okán nyújtja az állam ezt a ritka jó lehetőséget?
De nézzük a következő állítást: frakcióvezető asszony szerint a „törvény a kötelező jelleget sem rögzíti, mivel aki nem választ pénztárat, arról az 51 százalékban állami tulajdonban lévő területi pénztár gondoskodik majd”. A törvényjavaslatban ezzel szemben más áll: 42. § (3) bek.: „Az újszülött a születését követően az anya illetékes EBP-jének a tagjává válik.” Mi ez, ha nem kötelezés? A biztosítók között a választás lehetősége csupán álságos kitétel: ugyan választhat az állampolgár, de ha nem, akkor a 49 százalékban nem állami tulajdonban álló, területileg illetékes biztosító pénztár tagjává válik automatikusan, kötelező jelleggel, ugyanúgy kiszolgáltatva a befektető és az állam profitérdekeltségének, mint az, aki szabad jognak képzeli a felajánlott választás lehetőségét. Mert ne feledjük el azt sem, hogy az állam valóban 51 százalékban részese ezeknek a biztosítóknak, ezért a nyereségből 51 százalékban részesedik. Ez az öszszeg azonban nem az Egészségbiztosítási Alap mint elkülönült államháztartási alrendszer része marad, hanem átvándorol a központi kormányzati alrendszer zsebébe.
Nem győzött meg tehát frakcióvezető asszony az igazáról egyetlen állításában sem, legalábbis a tények azok ellenkezőjét bizonyítják. Az azonban egyértelműen kiderült a nyilatkozatból, hogy a szocialisták számára hiába lenne eredményes, azaz elutasító az Albert házaspár népszavazási kezdeményezése, a kormánytöbbség nem változtatja meg az Eb-törvényt, „viszont három évig nem lép majd érvénybe több-biztosítós és profitérdekelt rendszer”. Az indokok a törvény változatlanul hagyására pedig nem mások, mint frakcióvezető asszony elhangzott érvei. Úgy gondolom, mégis nagyon sok értelme van a népszavazásnak, mert az elhangzott érvek nagyon könnyen cáfolhatók.

A szerző a Kincstári Vagyoni Igazgatóság
volt vezérigazgató-helyettese