Őrház a határszélen

Két hét múlva avatják fel azt a gyimesbükki vasúti őrházat, amelyet nemzeti közadakozásból állítottak helyre az egykori Magyarország legkeletibb határátkelőjénél. Az ünnepségre, amelyet Böjte Csaba legújabb gyermekmentő házának átadásával kötnek össze, különvonatot indítanak Budapestről.

Sashegyi Zsófia
2008. 05. 11. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Új életet lehelt a nemzeti közadakozás az ezeréves határ legkeletebbre fekvő vasúti őrházába Gyimesbükkön. A romos épületet egy helyi tanár mentette meg a lebontástól azzal, hogy megvásárolta román tulajdonosától, akinek az állami vasúttársaság adta el korábban. Deáky András kijavíttatta a tetőzetet, s a gyimesbükki önkormányzatnak adományozta az épületet, amelynek felújítását végül a tanárral, Bilibók Ágoston nyugdíjas vasutastiszttel és a gyimesbükki önkormányzattal összefogásban egy budakeszi baráti társaság vette kézbe. Bánkuti Ákos, Herein Gyula, Herein István, Mayer Gábor és Szász Károly tavaly járták be az egykori Magyarország egyik legszebb vasútvonalát, s így kerültek Gyimesbükkre, ahol az egykori ezeréves határtól néhány méterre, a Rákóczi-vár lábánál áll a Magyar Királyi Államvasutak legkeletibb, 30-as számú őrháza. – Akkor jelentős
összeget hagytunk ott a felújításra, ám ahogy megindultak a munkálatok, ez a pénz nem bizonyult elégnek – mondta el lapunknak Bánkuti Ákos. – Még két hetünk van a hivatalos átadásig, és bár a legfontosabb munkával elkészültünk, sok dolog van hátra. Számos olyan feladat vált szükségessé, amelyek miatt az építkezés összköltsége eléri az ötmillió forintot. Ennek nagy része már összejött, de hogy az öszszeg teljes legyen, továbbra is várják az adományokat a Budakeszi Kultúra Alapítvány elkülönített számlaszámára (OTP 11742348-20016210) Vasúti Őrház, Gyimesbükk megjegyzéssel. – Az adakozók nevét feltüntetjük azon az emléktáblán, amelyet az elkészült őrház falán helyezünk el – mondta Bánkuti Ákos.
A Rákóczi-vár lábánál található épületben helytörténeti és vasúttörténeti kiállítást rendeznek be, s az avatásra újra megjelenik Sebő Ödönnek, a gyimesbükki helyőrség második világháborús magyar parancsnokának A halálra ítélt zászlóalj című könyve. A nagyközönség előtt május 11-én nyílik meg az épület. A csíksomlyói búcsú másnapján, pünkösdvasárnap délben az őrházzal szemközti domboldalon álló kontumáci kápolnában közös szentmisét mond a gyimesbükki plébános és Böjte Csaba atya, aki ugyanekkor nyitja meg a közelben legújabb gyermekmentő házát. Egy órakor a résztvevők az őrházhoz vonulnak, ahol rövid avatóbeszédet követően felszentelik az épületet. Az átadásra az Indóház vasúti magazin és a Kárpát-Európa Utazási Iroda különvonatot indít Budapestről, amelyet az ipartörténeti értékként számon tartott 017-es Nohab típusú mozdony vontat azon a vasúti pályán, ahol magyar mozdony legalább hatvannégy éve nem járt. Az átadási ünnepség záróakkordjaként a mozdony a Rákóczi-vár lábánál, a felújított őrház mellé gurul majd.
A részletes program és az őrházzal kapcsolatos tudnivalók megtalálhatók a www.budakeszikultura.hu oldalon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.