Nem várt érdeklődés jellemezte a gróf Festetics György nevéhez kötődő idei helikoni ünnepséget. Keszthely kastélyszállójának előadótermeit, a Balaton Színházat és a Balaton Múzeum nagytermét a múlt hét három napján középiskolás művészeti csoportok, versmondók, énekes és hangszeres szólisták vették birtokukba.
Zenei kategóriákban a pécsiek voltak a legjobbak. Fődíjas lett a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának kamarakórusa, vegyes kara, népzenei kategóriában a gimnázium Zengető együttese, a női karok legjobbja a pécsi Leőwei Klára Gimnázium kórusa volt. Kamarazenében a keszthelyi gimnazisták ütős együttese, néptánc kategóriában pedig a szekszárdi Garai János Gimnázium csoportja kapta a legmagasabb elismerést. A színjátszók fődíját a pécsi Janus Társulat kapta.
Az elmúlt ötven év aranyérmesei közül többek közt színpadra lépett Merényi Judit előadóművész, Vukán György zeneszerző, zongoraművész, Vándorfi László színházigazgató, Halas Adelaida sanzonénekes és a mohácsi Marek táncegyüttes.
Pécsi sikerek a keszthelyi Helikonon
Festetics György városa a múlt héten zárta ötvenedik újkori helikoni ünnepségét. A dunántúli fiatalokat mozgósító művészeti fesztiválon a zenei kategóriákban és színjátszásban a pécsiek voltak a legjobbak, néptáncban a szekszárdi középiskolások jeleskedtek.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!