Papíronként 74 forint osztalékot vehetnek föl a Magyar Telekom részvényesei, mivel a társaság közgyűlése jóváhagyta a vezetés által javasolt 77,052 milliárd forint kifizetését. Ez az összeg úgy áll öszsze, hogy cég a számviteli törvény szerinti tavalyi 35,634 milliárd forint adózott nyereségét teljes egészében osztalékra fordítja, az eredménytartalékból pedig 41,418 milliárd forintot használ fel ilyen célra. (A Telekom 2006-ban 70 forintot fizetett részvényenként.)
A közgyűlésen, amelyen a részvényesek 63 százaléka vett részt, elfogadták többek között a cég 2007-es stratégiai jelentését. Ezenkívül az igazgatóság tagjává választották Gregor Stüchelit és Lothar A. Haringst, illetve a munkavállalók képviselőjeként a felügyelőbizottság tagjává Varga Zsoltnét. Mindhárom tag 2010. május 31-ig tölti be pozícióját. A távirati iroda arról számolt be, hogy a kisrészvényesek több kérdést is feltettek az ülésen, így a korábban indult montenegrói, mintegy 700 millió forint értékű szerződésekkel kapcsolatos vizsgálatról is. A Telekom képviselője válaszában elmondta: a cél az, hogy a társaság tisztázza magát, s ebből a szempontból másodlagos, hogy mennyibe kerül a vizsgálat. Az ezt végző amerikai White and Case tevékenységéről elhangzott: a vizsgálatot függetlenül végzik, időben nem lehet korlátozni tevékenységüket.

Tényleg 50 fokos hőségre számíthatunk? – a szakértő válaszolt