Sikerült kiszabadítani azt a huszonhat tengerészt, akiket tonhalhalász hajójukkal, a spanyol Playa de Bakióval együtt április 20-án raboltak el szomáliai kalózok az Ádeni-öbölben, nemzetközi vizeken – jelentette be szombaton Madridban Maria Teresa de la Vega, spanyol miniszterelnök-helyettes. Elmondta, a matrózok kiváló egészségi állapotban vannak, és a Playa de Bakio fedélzetén, egy fregatt kíséretében biztonságosabb vizek felé tartanak. A politikusnő arról nem beszélt, miként sikerült elérni, hogy a tizenhárom spanyol és ugyanannyi afrikai halászt szabadon engedjék fogva tartóik.
Miként megírtuk, múlt héten a francia AFP hírügynökség a bárka kapitánya feleségének tájékoztatására hivatkozva közölte, a legénységet – ismeretlen helyen – partra tették a bűnözők. Mindez a fejlemények tükrében hamisnak bizonyult. Maria Teresa de la Vega szombati bejelentését Abdi-szalam Kalif Ahmed, a szomáliai Haradhare kikötő első embere is megerősítette, ő azonban azt is tudni véli, hogy a spanyol kormány 1,2 millió dollár (194 millió forint) váltságdíjat fizetett – adta hírül a BBC. A miniszterelnök-helyettes erről nem nyilatkozott, azt azonban leszögezte, mindent elkövetnek azért, hogy hasonló helyzetek a későbbiekben ne fordulhassanak elő. Az ügy érdekében Franciaország, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia már a napokban lépéseket is tett: a nagyhatalmak bejelentették, határozattervezetet készülnek benyújtani az ENSZ Biztonsági Tanácsának, amely felhatalmazást adna a kalózkodás elleni fellépésre. Tavaly legkevesebb huszonöt hajót raboltak el legénységükkel együtt Szomália partjainál.
Késes támadás történt egy bécsi iskolában
