Kovács egyesben, Kovács párosban

K A J A K - K E N U Az olimpiai futamok felében, tehát hat versenyszámban már a hét végén lebonyolított szegedi Világkupán eldőlt, hogy kik alkotják majd a pekingi magyar kajak-kenu csapatot. A világbajnoki címvédők – Kovács Katalin (K–1 500 m), Vajda Attila (C–1 1000), Kozmann György és Kolonics György (C–2 500) – kivétel nélkül éltek a megkönnyített válogatással. Angyal Zoltán szövetségi kapitány ötszáz méteren elért győzelme után Vajdának ezt a számot is odaadná, s mentesítené a további erőpróbától a Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor kajak kettest is.

2008. 06. 18. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyar részről a szombati döntőkben is a hölgyek álltak az események központjában. Kovács Katalin és Benedek Dalma egyesben és párosban is – Janics Natasával, illetve Paksy Tímeával kiegészülve – összecsapott. Kovács mindkétszer győzött, de csak szólóban meggyőzően. Ebben a futamban nagyon belekezdett, egy hajóval meglépett a többiektől, s előnye kitartott a végéig. Benedek Dalmát dicséri, hogy ő futott be másodikként, de ez aligha vigasztalta, Kovács sikerével ebben a számban lezárult a válogatózás. A 23-szoros világbajnok kajakos egyesben most először harcolta ki az ötkarikás indulási jogot.
Háromnegyed óra múlva, kettesben még élesebb volt a verseny, mármint a Kovács, Janics és a Paksy, Benedek duó között. Kovácsék négy tizeddel gyorsabbak voltak, a világbajnok német egységtől, Fanny Fischertől és Nicole Reinhardttól azonban ők is lemaradtak egy hajóval, időben kifejezve 1,6 másodperccel. Egyszerre volt fontos győzelem és történelmi vereség, Kovács és Janics ugyanis 2004 óta most kapott ki először.
A magabiztos német siker ismét felszínre hozta a válogatási rendszer furcsaságait. Jelen állás szerint Paksy és Benedek kimarad az olimpiai csapatból, mégsem állíthatjuk egyértelműen, hogy nincs is szükség rájuk egyik egységben sem. Kovács Katalin érthetően a vízen elért eredményhez köti magát, s állítja, még képes fejlődni. „Természetesen nagyon örülök, bár nem vagyok maradéktalanul elégedett, mert úgy érzem, mind a három számban van még min javítanom, javítanunk. Sokan kérdezik tőlem, hogy elégtételt érzek-e egyesben a 2004-ben történtek miatt, de nincs bennem ilyen érzés. Készülök az olimpiára, még sok idő van hátra” – mondta. Angyal Zoltán szavaiból azonban kiolvasható némi kétely: „Kettesben akár még fordulhat is a kocka, majd meglátjuk. Az egyes és a páros között 65 perc lesz az olimpián, majd a csapat kialakulása után lehet elkezdeni arról gondolkodni, hogy engedélyezzük-e a duplázást vagy esetleg a triplázást, illetve más megoldást keressünk.” Paksyék edzője, Fábiánné Rozsnyói Katalin éppen a németek hatalmas fölénye miatt azt hangoztatja, párosban Paksyt és Benedeket kellene indítani, mert pihenten nekik lehet esélyük a németek megelőzésére. Ebben a kérdésben még számíthatunk fordulatokra, annyit azonban leszögezhetünk, Kovács és Janics ma is kiváló kajakos, de annyira nem emelkednek ki a hazai és a nemzetközi mezőnyből, mint négy évvel ezelőtt.
Kammerer Zoltán viszont egyértelműen megújult Kucsera Gábor mellett. Pénteken hatalmas fölénynyel diadalmaskodtak ezer méteren, szombaton pedig legyőzték a nyolc éve veretlen Rauhe, Wieskötter német duót. Angyal Zoltán őket is megkímélné a további csatározástól, a végső szót a szerdán összeülő elnökség mondja ki. Ahogy Vajda Attila ötszázas indulásáról is. Valószínűleg Kolonicsékat sincs értelme tovább gyötörni ezer méteren, ezzel együtt már nem is hat, hanem hét számban dőlt el a versengés. A többi ötben a június végi országos bajnokságra maradt a döntés.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.