Az elmúlt évek törvénytelenül kiszámított egyházi kiegészítő támogatásai miatt személyi, miniszteri hatáskörbe utalt felelősségre vonást sürget az Állami Számvevőszék (ÁSZ). „Az egyházak részére 2005–2006-ban megállapított közoktatási kiegészítő támogatás összege nem felelt meg az egyházfinanszírozási törvény előírásainak, az államháztartás működési rendjéről szóló kormányrendeletben előírtaknak és a költségvetési végrehajtási jogszabályok indoklásában foglaltaknak” – olvasható a közoktatási pénzeszközök felhasználásáról szóló ÁSZ-vizsgálat összegzésében, amely 2,7 milliárd forint elmaradt állami támogatásra derített fényt.
Az ÁSZ megállapította azt is, hogy az egyházi közoktatási intézményekben „erkölcsi alapú, értékközpontú, eredményes nevelési-oktatási munka folyt”. Az itteni iskolai oktatás és a pedagógusok eredményességét a kiemelkedően jó tanulmányi átlag, az országos versenyeken elért helyezések, a sikeres érettségi és nyelvvizsgát tevők, valamint a továbbtanulók száma mutatja.
Semjén Zsolt, a KDNP elnöke úgy reagált: bebizonyosodott, amit évek óta állítottak, azaz 2005–2006-ban az állam csaknem hárommilliárd forinttal károsította meg az egyházi iskolákba járó gyermekeket és az ott tanító pedagógusokat. A KDNP azt is követeli, hogy az elmaradt támogatásokat az állam a lehető legrövidebb időn belül fizesse ki a jogosult intézményeknek.
Orbán Viktor fogadta a neoprotestáns vezetőket















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!